A gólyatáborból hazaérve csak arra vágytam, hogy lefeküdhessek a pihe-puha ágyikómba, és alhassak. Persze előbb a kötelesség. Játszós ruhát húzni, és kimenni a tanyára megeteni a kutyákat meg a többieket.
Kiengedtem a kennelből a 4 kutyát, és beengedtem hozzájuk Jokert, a saját kutyámat is-ahogy mindig szoktam. Az első udvarba mentem picit öntözni, megetetni a görényeket, megitatni a lovat. Mire visszamentem, az öt kutyából csak kettő volt meg. Hiába kiabáltam, és néztem be minden kennelbe, kisházba, hiába jártam körbe az épületet-sehol semmi. Hurrá. Telefont persze mindig hordok magamnál, csak akkor nem, amikor tényleg kellene. A kerítés alatt nem láttam rést, a hátsó ajtó is zárva. Lövésem sem volt merre léphettek meg, de tény, hogy nincsenek a környéken.
Szépen lassan bezártam, összeszedtem Jokert, és hazatekertem. Arra mentem, amerre kutyaugatást hallottam, de sehol senki nem látott három nagydarab, őrült kutyát. Otthon Enikővel kocsiba ültünk, és bejártuk a határt, kiabáltunk, de semmi.
Egy ismerősünk pont a nyáron járt hasonlóan. Három kutyája szökött meg, és csak egy talált haza, de csak egy héttel később, elég rossz állapotban. Hiába volt mindegyik kutyába mikrochip, nem kerültek elő.
Biztos voltam benne, hogy Villám hazatalál, ő elképesztő szabadulóművész, mielőtt hozzánk került, még a menhelyről is meglépett. Nálunk kifigyelte, hogy a villanypásztor csak 3 másodpercenként ráz, állt előtte picit, és a megfelelő pillanatban átcsusszant alatta, és már világgá is ment. Persze mindig hazatalált.
A másik kettő még szerintem soha nem járt az erdőben. Aggódtam, hogy ha Villám nem figyel a többiekre, és elveszíti őket, akkor azok nem találnak vissza. Kiszaladhatnak az útra, balesetet okoznak. Beszabadulhatnak egy kertbe, ahol megeszegetik a csirkéket. Lelőheti őket egy vadász. Elakadhatnak valamiben, és nem tudnak kiszabadulni... Nem kicsit aggódtam.
Mikor mindent körbejártunk, még utoljára visszamentünk a tanyához, és Villám ott várt minket. Kiáltottam neki, ő felfigyelt rám, rámnézett, és elkezdett szaladni-szerencsére felém. Tartottam tőle, hogy ha meglát minket, akkor elszalad, de talán addigra már kirohangálta magát, és jobbnak látta hazajönni. Elvégre sokat szaladt, és éhes. :)
Ahogy szaladt, ugyanazzal a lendülettel be is ugrott a kocsiba, mintha ott lenne a helye. Pedig nagyon ritkán utazott kocsiban, akkor is a csomagtérben vagy az utánfutóban. Okosan leült az anyósülésen, és várta, hogy vigyem haza.
Már csak kettőjük miatt kell aggódni. Szerencsére ők is ott voltak, csak a kerítés másik oldalán, és nem jöttek rá, hogy juthatnak oda hozzánk. Kis butusok. :)
Legszívesebben persze mindegyiküket megfojtottam volna egy kanál vízben, de a megkönnyebbülés nagyobb volt, mint a harag. Közben Enikő rájött, hogy hol szöktek meg. Most lett egy nagy gödör ásva a kút mellett, és a föld a kerítés és a tető mellett egy szép kupacban áll. Onnan csak egy kis ugrás a tető, és már szabadok is. Ez megmagyarázza, hogy Lina, akin csak párszáz kiló felesleg van, miért nem lépett meg. Joker meg túl balfék az efféle dolgokhoz. :)
Így lett a "gyorsan megetetek, aztán lefekszem"-ből egy nem túl nyugodt este. Köszönöm, ennyi elég az izgalmakból... :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.