Amikor szombat este ideértem, már szinte mindenki itt volt pár napja. Mindenki ismert mindenkit, tudták, hogy mi hol van a táborban, mi hogy működik. Picit aggódtam, hogy majd nehéz lesz beilleszkednem, de mindenki annyira rendes és közvetlen volt már az első pillanattól kezdve, hogy szinte meglepődtem.
Csütörtök este a tábortüzet körbeállva egy köszönetnyilvánítást, hálaadást tartottunk. Mindenki megoszthatta, hogy épp mit gondol abban a pillanatban. A többség elmondta, hogy milyen hálás, hogy itt lehet, mennyire várja már hogy a gyerekek is megérkezzenek, és hogy bárcsak ne érne véget a nyár. Pedig még szinte el sem kezdődött. Kevesebb, mint egy hete, hogy ismerjük egymást, és olyan közösség formálódott, amiről álmodni sem mertem. Ott, a tábortűz körül olyan bensőséges hangulat uralkodott, az egész tábor mintha eggyé forrt volna össze. Amikor az egyik lány a tűzbe bámulva elmesélte, hogy ezt a nyarat a barátnőjének ajánlja, aki pár hónapja hunyt el a rák elleni közdelemben, közösen sírtunk.
Csak néhány példa, hogy mennyire különbözőek vagyunk, mi táboroztatók, és hogy mindenkinek megvan a maga "specialitása": van köztünk bipoláris, figyelemzavaros, depressziós, hiperaktív, kényszerbeteg. Az egyik lánynak az egyik szeme barna, a másik zöld. Van egy lány, aki utánam érkezett, és azt hittem, hogy ő az egyik tulajnak a 14 éves kor körüli fia. Csak 2 nappal később esett le, hogy ő is instruktor, és lány... Van egy lány, aki állandóan el van varázsolva, soha nem tudja mit kell csinálni, hova kell menni, mikor kell felállni vagy leülni. Egy álomvilágban él. Van egy lány, aki nemrég vesztette el a legjobb barátnőjét, egy másik pedig az édesanyját. Van, aki haza sem akar menni a táborból, van, aki olyan keményen dolgozik, hogy tavaly volt egy kisebb idegösszeroppanása a kialvatlanság miatt. Van, aki annyira visszafogott, hogy mindig megfeledkezem róla, van aki pedig annyira tele van energiával, hogy ha csak körülötte vagyunk felvillanyozódunk.
És így, közösen, mi fogjuk megadni a gyerekeknek az igazi tábori élményt, a felejthetetlen nyarat, amiről talán évek múlva is beszélni fognak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.