Utazz velem, az én világomba!

Reggel már könnyebben keltem, mint eddig, talán sikerül átállni a korábbi kezdéshez. Egész vizsgaidőszakban 8-9 körül keltem, most meg 6-7 között ki kell másznom az ágyból, hogy időben elkészüljek.

Reggel érkezett a tegnapi labrador, de végül nem maradtam a műtétre, mert a másik doki ment lovakhoz, és én inkább vele tartottam. Amúgy is túl sokan lettünk volna a kisállatos részen. Doki+asszisztens+gazdi+én+van még egy gyakornok csaj. Igazából nem tudok róla semmit, két szót nem próbált szólni hozzám, én meg nem erőltettem, gondolom nem olyan jó az angolja, hogy beszélni merjen. Meg picit csendesnek is tűnik. Amúgy is azt hiszem, csak a héten lesz itt, aztán végez, ő már előttem kezdett. Kíváncsi lennék, hogy hogyan kerül ide. Olyan kis fiatalkának tűnik, inkább gimnazistának, mint egyetemistának.

Ma is a lótenyésztős helyen kezdtünk, már kezdek egész rutinos lenni, hogy mi hogy működik ott. :) Ma két kancát vizsgáltunk-először azt, amelyiket pipázni kellett. Őt holnap már lehet termékenyíteni. Én is belenyúlhattam, de úgy tűnik túl rövid a kezem (vagy a ló volt túl nagy), nem sikerült a petefészkeit elérnem. A második az a kanca volt, akinek szeret a csikója felfedezni. Most addig ügyeskedett, míg egy asztalon talált valami kesztyűt, és azt gondolta jó móka lesz levenni onnan-de azzal nem számolt, hogy közben felborít egy seprűt. Eléggé megijedt, rohant is gyorsan anyucihoz-akit közben a doki már termékenyített is.

Egy nem túl jó helyen négy tehenet néztünk, kettő ivarzott-termékenyítés, a másik kettőt még nem lehet. Végülis igazából nem maga a hely rossz, hanem a tulajok hozzáállása. Soha nincsenek ott, amikor megyünk, cetlikre van felfirkálva, hogy melyik teheneket kell megnézni. Vagy néha fel sincs írva, csak 2-3 tehén van az elkülönítő részben, nekünk meg ki kell találnunk melyik a beteg és melyiket kell termékenyíteni. Volt, hogy látták, hogy megyünk, hogy ott vagyunk, de csak vezették a kis traktorukat a mezőn. Más helyeken mindig ott a tulaj, segít elkapni, rögzíteni az állatot, lehet tőle kérdezni, érdekli hogy mi a diagnózis. Persze minden hely más, de ide nem szívesen jönnek a dokik sem.

Ma amúgy tök jó napom volt, szinte csupa-csupa lovak, és még egy kis szünetem is volt nap közben. Még délelőtt mentünk egy kis magán "lovardába", 2-3 lovuk van, de van fedelesük. Tudják, hogyan kell élni. Az egyik lovuknak (bár lehet, hogy inkább már póni kategória) egy tályog volt a pofáján, a jobb oldalon, ami feltört. De persze a fenti részen, hogy a trutyi még véletlenül se tudjon kifolyni. Szóval alul kellett egy lyukat csinálni és drain-t bele. A bódítás nem volt elég, még így is el-elrántotta a fejét a kanca, szóval pipát is kellett rá tenni. Jó sokáig tartott, mire sikerült a csövet bevezetni az egyik lyukon, a másikon meg ki, sehogy nem akart találkozni az "alagút" két vége. Sokadik próbálkozásra végre sikerült átügyeskedni, mehettünk a következő helyre. Egy jó nagy lovarda-szerűség, ahol csak quarter horse-ok vannak. Egy kancájuk pár hete lett termékenyítve, és tamponnal kellett mintát venni belőle. Gyorsan végeztünk, és még tökre időben voltunk, szóval volt időm hazajönni a szállásra.

Először elszaladtam boltba, husit venni, meg gépsonkát. Vettem még fincsi virslit, meg isteni joghurtot is. Aztán siettem haza, bepakolni a hűtőbe. A kocsiban kb 100 fok meleg van, a rendelő előtt végig süti a nap, szóval muszáj mindent rögtön kivenni belőle, amit nem akarunk megsütni. A tegnapi maradék két palacsinta(-szerű valami)t megettem, aztán mire észbe kaptam, már mehettem is vissza.

Elvileg 14:30-ra volt egy kiszállás, de csak az új srác indult valahová, ő meg az első napon mondta, h ő nem visz engem sehová, mert ő nem beszél angolul, szóval gondoltam akkor maradok unatkozni a rendelőben. A rendelés délelőtt volt, délutánra csak ez az egy kiszállás volt írva a füzetbe. Aztán a srác mégis elvitt magával. "Ugye azért értesz valamennyire németül?", kérdezte, én meg "ja, ja". Aztán mondott még valamit, amiből egy mukkot nem értettem, szóval kifejtettem neki, hogy langsam sprechen bitte.
Mindenáron társalogni akart, szinte kényszerített, hogy németül beszéljek, és végül tök jó volt. Ha valamit nem értettem, mondta máshogy, meg türelmesen megvárta, amíg kinyökögöm amit akarok. Szóval meg vagyok elégedve magammal, valamennyire azért csak megy a német. :)

Egy nagyon szép helyre mentünk, erdei úton kellett autókázni-mintha csak a Bakony egyik nagyobb útján autóznánk. Először azt hittük, hogy tuti nem jól értettük az útbaigazítást, de aztán megtaláltuk a lovakat, és még pár perc körözés után a bejáratot is. A tulajok 2 új lovat vettek, egy hatalmas izabellafakó hidegvérűt (aki mellesleg jó kövér is), meg egy csodaszép gipsy vannert. Egyszer egy ilyen lovam is lesz. :)
A chipet kellett leolvasni, meg megnézni, hogy minden rendben van-e velük. Közben a böglyök majd megettek minket. Mondjuk a fakóban nem sikerült megtalálni a chipet, lehet, hogy azért, mert olyan kövér. :P A másik meg úgy rettegett a leolvasótól, hogy azért hiúsult meg majdnem a művelet. Már a fonendoszkópra is úgy nézett, mint a véres késre, már azon gondolkodtunk, hogy letakarjuk a fejét, hogy ne lássa, mi ér hozzá. Mert amúgy az érintés nem zavarta, első-hátsó lábait is szépen adta. Végül sikerült mindkettőt megvizsgálni, jövő héten kaphatnak oltást, meg féreghajtva lesznek.
Jah, és nem csak gipsy vanner-em lesz, hanem olyan kis erdei tanyám, amilyen nekik volt. :) Csak a böglyök ellen kell kitalálni valamit, és tök jó lesz.

Az utolsó helyre sajnos egy lovat elaltatni mentünk. Valami Haflingi (-szerű) idős csődör. Már 2 éve el akarták altatni, de végül sikerült javítani rajta. Valami a lábaival volt, ha jól értettem. Azóta nem lovagolják, csak sétálgat a legelőn a többiekkel. De mostanra eléggé lefogyott, és egyre rosszabbul megy, szóval végre úgy döntöttek a tulajok, hogy itt az ideje elbúcsúzni. Utálom, mikor egy állatot el kell altatni. Még ha tudom is, hogy az a legjobb neki. Ha csak a doki+én vagyunk, akkor oké, de ha ott a tulaj is, aki tök szomorú, meg sír, puszilgatja az állatot, odabújik hozzá... Az már nem oké. Ezt még meg kell tanulnom picit jobban kezelni. Persze nem kezdek el velük együtt sírni, de elvileg nekem kéne lennem az erős, határozott dokinak, aki átsegíti őket ezen, és ez nem igazán megy, ha én is majdnem elbőgöm magam. De még van időm, majd sok szomorú filmet nézek, és gyakorlom a keménységet.

Mér fél hatkor hazaértem, a nap még tűzött, ki tudtam ülni a teraszra picit olvasni, napozni. Egész nap dögmeleg van amúgy. Nem annyira, mint otthon volt, nincs 35-38 fok, de a 25-28 fokokat is nehéz elviselni gumicsizmában meg vastag tehenes védőruhában. Szerencsére a kocsik újak, amiket használunk a kiszállásokra, szóval a légkondi jól működik bennük, amíg autókázunk legalább lehet hűsölni.

7 körül nekiálltam sütni, csirkemellet kis olajon, aztán rá Uncle Ben's szósz. Mire majdnem kész volt, addigra jöttem rá, hogy rizst elfelejtettem hozzá főzni. Mivel már annyira éhes voltam, hogy nem tudtam volna kivárni, mire megfő, inkább csak kenyeret pirítottam mellé, és így is fincsi volt. Még holnapra is maradt bőven, nem kell aggódnom a vacsimon.