Utazz velem, az én világomba!

A múlt hetem nagyon rosszul indult, de aztán minden rendbejött.

Hétfőn reggel rossz híreket kaptam otthonról. Délelőtt terepre mentünk, végig gyalogoltam, mert volt pár kezdő, akiket vezetni kellett. (Lábjegyzet magamnak: ha kezdőket osztanak tereplovaglásra, akkor inkább az istállóban maradunk, még egyszer nem vagyok hajlandó másfél órát gyalogolni.)

Dél körül elment az áram szinte az egész táborban. Elég nagy szél volt, vihar közeledett, valószínűleg egy fa dőlt a vezetékekre. A tartalék generátor csak a konyhának biztosít áramot. Később kiderült, hogy víz sincs, mert a vízszivattyúk nem működnek áram nélkül. Persze ami a tartályokban van, az még használható, de ha az elfogy, akkor nincs több amíg meg nem oldódik az áram-probléma.

Délután nekiálltunk etetni, itatni. Én adtam a lovaknak szénát, az egyik csaj meg a vizet. 3-4 vödör után leállt a víz. "Biztos csak megtört a slag, megkeresem, hogy hol". Aztán rájöttünk, hogy ja neeeem, csak kiürült a tartály és nincs több víz.

Nem volt idő megoldani a problémát, mindkettőnknek a tábor másik végébe kellett rohannunk, mert ott volt a következő óránk. Fogalmunk sem volt, hogy mit fogunk tanítani a gyerekeknek "túlélés a szabadban" címszó alatt. Végül a búvóhelyépítés mellett döntöttünk.

Mire nekiálltunk volna a tényleges építésnek, ideért a vihar. Az gyerekeket visszahívták a kabinjaikba. Örültem, mert így el tudtam rendezni a lovakat. Kaptak abrakot, aztán kiengedtem őket a legelőre, ahol automata itató van. Persze az is árammal megy, de ha minden igaz össze van kötve a tulaj házával, és neki is van generátora.

Persze mint kiderült, nincs összekötve. A lovak ott álltak sorban a vízért, böködték, piszkálták az itatót, de persze semmi nem jött. Közben ideért a vihar, zuhogott az eső, teljesen eláztam, egy száraz pont nem volt rajtam. Legalább a levegő picit lehűlt.

Beszóltam az irodába, hogy mi a helyzet, tudnak-e valamit az áramról, lesz-e vagy sem. "Éjfél előtt biztos nem". Hát kösz, annyi idő alatt akár szomjan is halnak szegények. Persze ha hozzá lennének szokva a "vízelvonáshoz", akkor nem lenne gond, de mivel tulajdonképpen állandóan van előttük víz, nem tesz jót ha egyszer csak nem kapnak 1-2 napig. Lelki szemeim előtt már láttam a döglődő állatokat. Oké, nem ilyen drasztikus a helyzet, de vizet kell szerezni. A konyhában kell, hogy legyen. Ha viszek vödröket, az utánfutón tudok vizet szállítani a legelőre. Nem egy leányálom, de valakinek meg kell csinálnia.

A konyhafőnök egy tündéri ember, rögtön segített a víz-problémán. Amíg én elmentem az utánfutóért, ő kimosott két nagy kukát és szerzett egy slagot. Mivel csak tartalék áram volt, a víz nagyon lassan folyt. Álltunk a zuhogó esőben, és vártuk, hogy a kukák megteljenek. Egy örökkévalóságnak tűnt. Közben kezdett sötétedni.

Szóltam az irodának, hogy tudom, hogy este kilenctől éjfélig be vagyok osztva őrségbe (fel-alá kell járkálni a táborban), de nekem most az a legfontosabb, hogy a lovak ne haljanak szomjan.

Megteltek a kukák, elrobogtunk a legelőre. A lovak szinte megrohamoztak minket. Megszokták, hogy a szénát a quad szállítja, szóval közel jöttek, hátha valami finomság van nálunk. Három perc alatt kiitták a kukákat, pedig páran sorra sem kerültek. Még egy fordulót kellett tennünk. Mire újra a legelőre értünk, már koromsötét volt. Szerencsére a lovak így is megtaláltak minket, aki még szomjas volt, az ivott.

Teljesen kipurcanva, de legalább nyugodtan feküdtem le aludni.

Másnap reggel kapcsolom a villanyt... Vagyis kapcsolnám, ha lenne... Nem volt... Még mindig.

Beengedtük a lovakat, kaptak abrakot, szénát. Vizet meg remélhetőleg tudunk adni mihamarabb.

Az első órában nem voltak lovasok, szóval az egyik csajjal lovagoltunk egyet. Megtörtént életem első igazi ugrása. Oké, csak pár pici X-et ugrottam, meg a többsége a lovon múlott, nem rajtam. De akkor is. Ez az első lépés, hogy megtanuljak ugratni.

Közben a másik csaj egy fiatal lovat lovagolt. A ló többet ment hátra meg oldalra, mint előre, de 10-15 perc után rájött, mi a feladat, már ügetni is tudtak. Aztán a csaj vágtázni akart, de a ló nem. A ló megtorpant, lejjebb eresztette a fejét, meg talán egy icipicit dobott a farán, a csaj meg mint egy zsák krumpli lerepült előre. A csaj egyébként jó lovas, egészen addig, amíg a ló azt csinálja, amit kell. De amint valami hirtelen történik, nem tud vele mit kezdeni. Mondjuk nem csodálom, elég nagydarab, ekkora testtel nem könnyű az extrém helyzetek kezelése.

Szóval a csaj leesett, a vállára, amit aztán annyira fájlalt, hogy el kellett mennie a nővérhez megnézetni. Ott maradtam egyedül. Van még 2-3 csaj, akik lovasok, de nekik pont szabadnapjuk volt. Az órák jól mentek, csak közben az istálló nem lett takarítva, a lovak nem lettek etetve. Nem tudtam kétfelé szakadni.

Az utolsó délelőtti óra végén a gondnok odajött szólni, hogy van áram. Szóval van víz. Pedig már terveztem a következő kört a kukákkal meg az utánfutóval.

Nekiálltam itatni. Általában 15-20 perc kell, hogy végigérjek minden lovon, mert elég lassan folyik a víz. Most 50 percig tartott a dolog, mert ahogy töltöttem fel a lovak vödreit, rögtön itták is meg. Persze így lekéstem az ebédet, mire odaértem már csak müzli meg saláta maradt. Mondhatom kiadós ebéd a kemény munka után. Ettől aztán biztos lesz energiám hogy a nap többi részét is kibírjam.

Ebéd után rögtön mentem vissza az istállóba takarítani. Normál esetben lenne háromnegyed óra csendes pihenő, de ez nem az a nap, amikor megengedhetem magamnak.

Délután az első csoport nyolc kezdőből állt. A kezdő azt jelenti, hogy nem tud egyedül lovagolni, vezetni kell a lovát. Tehát vagyok én, meg a másik csaj (aki közben visszatért a nővértől). Ez két ember, azaz 2 lovat tudunk használni. Szóval minden gyerek durván 10 percet lehet lovon. Így aztán biztos megtanulnak majd lovagolni. Mindeközben megérkezett a tábor tulaja, hogy fotózzon minket. Nem hiszem, hogy természetes a mosolyom a képeken.

Végre vége lett az utolsó órának is, mehettünk vacsizni. Persze előtte még gyorsan adtam a lovaknak abrakot, aztán kiengedtem őket a lovaglópályára. Az istálló borzalmasan néz ki, mivel egész nap nem volt időnk kitakarítani. Persze amint elkezdtem kiengedni a lovakat, az egyik csaj vendégeket hozott. Csak annyit tudtam hozzáfűzni, hogy "az istállóba aztán be nem teszik a lábukat". Ha valaki meglátja ezt a mocskot, tutira nem lesz jó véleménnyel rólunk meg a táborról. Szerencsére a látogatók nem is akartak bejönni, csak a kerítés túloldaláról csodálták a lovakat.

Jah, hogy a lovak a lovaglópályán vannak. Miért nem a legelőn? Mert este lesz még egy extra óra, lovas játékok címmel. Ez a kedd esti program. Három oktató volt beosztva rajtam kívül. Kiadtam nekik, hogy találjanak ki valami vicceset és szórakoztatót a gyerekeknek, amíg én viszek szénát a legelőre, meg nekiállok takarítani.

A szénaosztás jó sokáig tartott, mire visszaértem, a végére is értek a játékoknak, és nagy örömömre épp az istállót takaríttatták a gyerekekkel. Röpke 10 perc alatt csodát tud művelni 6-8 ember. Ami nekem vagy másfél óra lett volna, azt ők pár perc alatt elintézték. Legalább valami jó is történik a nap végére.

Beájultam az ágyba, azzal a tudattal, hogy reggel nem az én dolgom beengedni a lovakat, 6 helyett csak 8-kor kell felkelnem.