Ma nagyon jó napom volt.
Egész eddig úgy éreztem, hogy a gyerekek közül senki sem kedvel igazán, picit ki vagyok hagyva mindenből. Amikor a gyerekek érkeztek, örömmel üdvözölték a társaikat, az előző évi instruktorukat, és az újakat. Én meg csak ott álltam, és arra gondoltam, hogy engem soha nem fognak ilyen kitörő örömmel üdvözölni. Én nem fogok velük elég időt tölteni ahhoz, hogy megbízzanak bennem, hogy igazi kötődés alakuljon ki. Én leszek az "oktató a lovardából" akire talán emlékeznek, talán nem.
Aztán később mikor elkezdődtek az órák, rá kellett jönnöm, hogy bármennyire igyekszem kedves és jófej lenni, én vagyok a szigorú tanár, akit valószínűleg senki nem szeret. Persze az órák között szívesen beszélgetek a csajokkal, hülyéskedünk, játszunk, de az órán megkövetelem, hogy figyeljenek, és azt csinálják amit mondok nekik.
Végül persze beletörődtem, hogy ez van, ez vagyok én.
De ma a csajok az egyik óra végén megkérdezték, hogy visszajövök-e jövőre, mert annyira élvezik velem az órákat. Meg hogy nem is vagyok túl szigorú.
Nagyon jó így lefeküdni, hogy tudom, hogy annyira mégsem vagyok rossz tanár :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.