Utazz velem, az én világomba!

Miután én lefeküdtem, a srácok még vagy egy órát beszélgettek. Aztán a mexikói srác reggel korán kelt, és ment a reptérre. Hallottam, amikor elkezdett pakolni - nehéz lett volna nem meghallani, olyan hangzavart csinált, - de gyorsan vissza is aludtam. Próbált felébreszteni, és elbúcsúzni tőlem, de nem sikerült. :)

Egész időben felébredtem, Ville meg még nagyban húzta a lóbőrt. Még horkolt is. :) Kiszálltam az ágyból, lezuhanyoztam, elmosogattam az előző esti poharakat. Ittam egy teát, eszegettem a maradék chips-ből, játszottam a kutyával, és végre nagysokára, 11 körül felébredt álomszuszék uraság... :) Picit beszélgettünk még, megdumáltuk, hogy este mikor találkozunk, aztán visszamentem a városba. 

Délutánra egy sráccal meg egy csajjal beszéltem meg találkozót, akik szerettek volna Magyarországra jönni, de nem nem jött nekik össze, szóval inkább összefutottak egy magyar csajjal Finnországban. A srác Helsinkiben lakik, de valahonnan Afrikából származik, a csaj meg orosz, és csak egy hétre ment látogatóba. Szentpétervárról nagyon gyakran járnak a vonatok Helsinkibe, szóval könnyű dolga volt. 

Úgy volt, hogy a városban találkozunk, de arra gondoltam, hogy olyan szép idő van, inkább menjünk Suomenlinnára. Ez egy sziget Helsinkitől nem messze, komppal 20 perces út. Egy katonai erődítmény volt, mostanra leginkább csak turistalátványosság. 

Sajnos egy apró félreértés miatt én a szigeten vártam a templomnál, ők meg a városban. Mire kiderült a dolog, addigra pont lekésték a kompot, és a következő csak egy óra múlva indult volna. Mivel én már össze voltam fagyva, inkább visszamentem Helsinkibe, hogy ott találkozzunk. Igaz, hogy jártam a szigeten, de nem láttam belőle semmit... 

Már lassan sötétedett, mire végre összefutottunk. Mind a hárman nagyon éhesek voltunk, szóval először bementünk egy pizzázóba, ahol 5 euróért kaptunk hatalmas pizzát. A felénél picivel többet bírtam megenni, a többit elcsomagoltattam. 

A kaja után alig bírtunk felkelni az asztaltól, annyira teleettük magunkat. Jót tett egy kis séta a városban, meg benéztünk a botanikus kertbe is. Nyáron biztos nagyon szép a hely, amikor virágzik minden, most sajnos már minden elvirágzott, és picit kihalt volt az egész. Persze rumoskólát iszogatva egész jó kis hangulata volt. 

A srácok már előző este is láttak egy kék lézerfényt, és próbálták megtalálni, hogy honnan jön, de nem sikerült nekik. A ma esti program is ugyanez lett, keressük a lézerfény forrását. 

Először azt hittem, hogy talán valami bulihely fényeiről beszélnek, de amikor megláttam, hogy miről is van szó, már nagyon kíváncsi lettem, hogy mi a fene ez. Teljesen úgy néz ki, mintha íves lenne. Mint egy szivárvány, de csak egy színből áll. Valahonnan indul, és egy templom oldalán ér véget. De honnan indul? És legfőképpen miért? :)

Ahogy közeledtünk, már biztosak voltunk benne, hogy a csillagvizsgálóból jön. Szerencsére egy rövid tájékoztató volt kibiggyesztve a bejártnál, hogy mi ez az egész dolog. Helsinki 1812 óta Finnország fővárosa, és ennek 200 éves évfordulójakor indították útjára a kék fényt. 

A rejtély megoldódott, és a srácoknak sietniük kellett haza. Közben Ville is jelentkezett, szólt, hogy nincs otthon, de örülne, ha csatlakoznék hozzá, meg az oroszokhoz. A 2 orosz lány, akit szállásolt, meg egy haverjuk, és annak a szállásadója összeültek egy kicsit beszélgetni. Szívesen csatlakoztam hozzájuk, de persze a terv, miszerint később majd beülünk egy bárba elfelejtődött. 

Érdekes volt a társaság, az egyik srác nagyon jól beszélt angolul, a másik srác, a szállásadó egyáltalán nem. Kiderült, hogy ő is orosz, és az oroszon kívül csak finnül beszél. A két lány is elég gyenge angoltudással rendelkezett. Az, aki jól beszélt, eleinte próbálta rávenni a többieket, hogy szólaljanak meg bátran, de aztán néhány pohár vodka után megfeledkezett az udvariasságról, és arról, hogy Ville meg én annyira nem élvezzük az orosz társalgást. Vagy egy órán keresztül hallgattuk őket, aztán mondtuk, hogy mi megyünk haza, és szerencsére a lányok is csatlakoztak.

Sok orosz jár Helsinkibe, és Villének nincs velük túl sok jó tapasztalata. Eléggé magának való mindegyik, és általában tényleg csak a szállás kell nekik, nem nagyon érdeklődnek a szállásadó iránt, nem akarnak beszélgetni, ismerkedni. Amin én személy szerint nagyon meglepődtem, és elég bunkónak tartottam, az az volt, hogy ez volt az utolsó estéjük, másnap reggel mentek haza, és mindketten nekiálltak hajat mosni és hajat szárítani. Persze mondanom sem kell, hogy saját hajszárítót nem hoztak magukkal. 

Én végig próbáltam spórolni, és szerintem az az illendő, hogy ha már beenged a lakásába valaki, akkor nem élősködöm rajta...