Utazz velem, az én világomba!

Július negyedike itt hatalmas ünnep, a függetlenség napja. Mindenki megőrül. Legegyszerűbben talán úgy lehet leírni, mint egy második szilveszter.

Reggel a lovasokkal az istállóba mentünk készülni a nagy produkciónkra. Ezalatt az idősebb táborozók nagy hangzavarral ébresztettek mindenkit, örülök, hogy ebből kimaradtam. Mi a lovakat festettük amerikai és angol színekre. A feladatunk az volt, hogy két lovas végigvágtat a táboron, kiabálva, hogy "jönnek a britek", mi meg megyünk utánuk pár másodperccel később. Aztán visszafelé ugyanez. Állítólag a függetlenségi háborúban volt egy ember (Paul Revere) aki lóháton vágtatott városról városra értesítve az amerikaiakat hogy az angolok jönnek, és így az amerikaiak felkészülten várták a támadókat, szóval nyertek, Amerika független lett, hurrá.

A tábor tulajával folyamatosan rádiós kapcsolatban voltam, hogy tudjam mikor kell indulnunk az istállóból. Időben sikerült a lovakat kipingálni, felnyergelni. Még arra is volt időnk, hogy picit lovagoljunk. Aztán amikor megkaptam a felszólítást, indultunk. Vagyis indultunk volna, de az egyik ló úgy döntött, hogy ő inkább maradna az istállóban, a haverjaival. A csaj, aki lovagolta sehogy nem tudta rávenni, hogy kövesse a többieket. Megálltunk, vártuk a csajt meg a lovat. Aztán nem tudom miért, de a két "amerikai" elindult, otthagyott minket. Az egyik ló nagyon ideges lett, hogy a két legjobb barátja elvágtatott, forgott meg hátrált, de a lovas elég jól tudta kezelni. Közben én lovat cseréltem a másik csajjal, akinek a lova folyton visszafordult. Ezalatt már eltelt legalább 2 perc, a táborozók nem tudták mi van, miért nem jönnek a britek. "Jah, biztos csak befejezik a reggeli teájukat". :)

Persze a ló alattam is próbált megfordulni, de nem ma kezdtem a bizniszt, nem fogott ki rajtam. Végre elindulhattunk mi is, kellemes vágtában végig a táboron. A másik két lovas már várt minket, megfordultunk és együtt vágtattunk vissza az istállóhoz.

Hamar elrendeztük a lovakat és még időben értünk a reggelihez. A zászlófelvonásról lemaradtunk ugyan, de én pont hallottam a csajt aki utána énekelt, és a tűzijátékot is láttam. Az étkezőt már előző este feldíszítettük. Minden piros-kék-fehér volt. Rengeteg zászló, krepp szalagok és lufik. Csak egy dolgot felejtettünk el: az egyik lány retteg a lufiktól. Mivel úgysem volt sok kedvem a nagy tömeghez, a csajjal ketten a konyhában ettünk, ahol nem voltak lufik...

Reggeli után minden kabin bemutatott egy rövid előadást "Amerika" témában: 20-as évek, 30-as évek... napjaink, jövő voltak az egyes előadáscímek, röviden -és viccesen- be kellett mutatni mi történt az adott évtizedben.

Az ebéd egészen megszokottan zajlott, csakhogy a desszert előtt el kellett énekelnünk a "Boldog születésnapot" kezdetű dalt, méghozzá drága édes egyetlen Amerikánknak címezve. Ez már nekem is picit sok volt a hazafiasságból. De a torta nagyon finom volt, szóval végeredményben megérte a felhajtást.

Ebéd után sorverseny következett, a táborozók alkottak 3 csapatot (gondolom nem kell mondanom, hogy ezek piros, kék és fehér voltak), és az idei évben először egy "nem táborozó" (azaz instruktorok és egyéb személyzet) csapat is versenybe szállt a győzelemért.

A feladatok változóak voltak, a móka állandó. Sajnos bármennyire próbálkoztunk, utolsó helyen végeztünk, de a mai napig állítjuk, hogy csalás volt a dologban.

A délutáni/esti program egy másik tábor -egy fiútábor!- meglátogatása volt. A délutáni játékok eléggé kimerítettek és leizzasztottak mindenkit, de persze arra nem lett volna idő, hogy mindenki lezuhanyozzon. Ilyenkor jön jól hogy egy hatalmas tó partján van a tábor, mindenki csobban egyet és kész. A gyerekek élvezik, nekünk meg egyszerű. A busz indulása előtt még meg kellett etetnem a lovakat, és mivel már nem volt idő megfürdenem csak csobbantam egyet a vízben én is a többiekkel. Ez már a negyedik hetem itt, de ez volt az első alkalom hogy a tóba merészkedtem. A víz egész elviselhető volt, de egy percnél többet így sem voltam képes benn tölteni. Majd valamikor újra próbálkozom.

A buszút a fiútáborba egy óra volt. Azaz egy óra alvás, ami bármikor jól jön. :) Nekem nem lett volna muszáj a többiekkel mennem, mert szabadnapom volt, de nagyon kíváncsi voltam. Sok horror történetet és sok vicces storyt hallottam erről az eseményről, nagyon kíváncsi voltam.

A megérkezés valóban elég kínos volt. A lányok szálltak le a buszról, a fiúk pedig gyalog közeledtek. Minden fiúnak "randira" kellett hívnia egy lányt, és aztán egymás mellett kellett megenniük a vacsorát. Azt hiszem, hogy a "kínos" nem is elég jó kifejezés. A sok félszeg fiú, a sok kétségbeesett lány... A többség igyekszik a többiek mögé bújni és megúszni a dolgot. Pár fiú inkább felmászott a környező fákra, hátha sikerül kibújniuk a feladat alól. Néhány lány sírni kezdett.

Az instruktorok próbálták buzdítani a gyerekeket, aztán a végén már csak simán párba állították a maradékot, tulajdonképpen választásra kényszerítve őket.

A vacsoráról korábban mindenkitől azt hallottam, hogy nagyon rossz, ehetetlen kaja. Ehhez képest teljesen vállalható volt, semmivel nem volt rosszabb, mint a mi táborunkban a BBQ vacsora. HotDog, savanyúság, a végén süti, minden ami kell. Az igaz, hogy nem volt vegetáriánus és glutén mentes választás, de ezen kívül egy rossz szavunk nem lehetett rá.

A WC-ről elég sok rémtörténetet hallottam, amik aztán igaznak bizonyultak. Egy épület, benne 6-7 WC, egymás mellett, minden elválasztás nélkül. Se egy fal, se egy függöny. Eléggé érthetetlen számomra. Oké, hogy fiútábor, de azért csak van igénye egy fiúnak is a magányra bizonyos helyzetekben... Mondanom sem kell, hogy azonnal leálltam a vízfogyasztással az este hátralévő részében, nehogy használnom kelljen a helyiséget.

A vacsora után egy nagyot buliztunk a pajtában és tűzijátékkal zártuk a napot. Teljesen kimerülve és nagyon későn indultunk vissza a táborunkba, újabb egy óra alvás a buszon aztán mindenki bezuhant az ágyába azzal a tudattal, hogy reggel a szokásos 8 helyett 7-kor lesz a reggeli.