Utazz velem, az én világomba!

Először is Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Picit aktualitása van a mai bejegyzésemnek, és egy kis változatosságot is jelent a Finnországi posztok között. Még előző karácsonyra kaptam egy belépőt a csokimúzeumba, de úgy alakult, hogy soha nem tudtam elmenni. Aztán egy hónapja észbe kaptam, hogy lassan lejár a kupon, itt az ideje felhasználni.

Egy régi barátnőmet hosszú rábeszélés után sikerült rávennem, hogy elkísérjen. Na, jó nem hazudok, ő is legalább annyira odavan a csokiért, mint én, már akkor rábólintott, minor szinte még meg sem kérdeztem. Biztos vagyok benne, hogy ő is számolta vissza a napokat, perceket... :)

Valahol a külváros külvárosában van a múzeum, mintha a szomszéd faluban jártunk volna. Családi házak, hatalmas udvarok, kutyák. A teljesen hétköznapi házak között egy fura udvar tűnt fel először.

Maga az épület is gyönyörű.

A régen Rákóczi rezidenciaként majd iskolaként is szolgáló épület nemrégiben lett felújítva, kívülről igyekeztek az eredeti stílust visszaadni, belül pedig már a csokimúzeum szellemében festették és rendezték be.

Az előtérben egy rövid történeti áttekintés után mentünk a Rákóczi Lovagterembe. Szép nagy terem, közepén egy hossz étkezőasztallal. A falakon festmények, a szekrényben különböző csokisdobozok különböző korokból. Pálinkásüvegek, némelyik felöltöztetve híres designerek által.

A teremben játszottunk egy "játékot" is. Különböző csomagolású desszertek voltak kirakva, és szavazni kellett, hogy melyik tetszik a legjobban, és mennyit fizetnénk érte a boltban. Névvel, elérhetőséggel ellátott cetlit kellett a kiválasztott doboz mellé rakni, majd valamikor lesz sorsolás.

Visszamentünk az előtérbe, addigra már beindították a csokiszökőkutat. Egy csokigolyót kellett felszúrni pálcikára, és azt belemártani az olvadó csokiba. Isteniiiii! A legjobb az egészben, hogy olyan csokigolyó volt, amilyet Svédországban ettem folyamatosan. Puha csoki, bevonva tortadarával. Magyarországon még soha nem láttam, de most már végre tudom, hol keressem.

A csokimártás után egy kis terembe mentünk, ahol csokitörténetet hallgattunk. Itt is régi csokisdobozok, ezen kívül csokiöntőformák, sőt kakasosnyalóka-öntőforma is volt. 2-3 vitrinben különböző régi csokik. Cicás csoki, zserbó, Tibi csoki. A legérdekesebb két porcelánfigura volt, Jancsi és Iluska. Úgy készültek, hogy a csokifigurákat alumíniumba tekerték, majd porcelánba mártották, festették. A csokit így csak akkor lehet megenni, ha a porcelánt eltörjük. Érdekes történet is tartozik hozzájuk, de ezt nem lövöm le, hátha valaki kedvet kap a múzeumlátogatáshoz. :)

Természetesen ebben a teremben is kaptunk csokit, ha jól emlékszem valami trüffeleset. Ezután lementünk az alagsorba, ahol pálinkakóstoló volt, meg ehettünk wasabis chipset. Lent kevés időt töltöttünk, ez a hely a pálinkatúrakor kap nagyobb jelentőséget. Szívesen kipróbálnám azt is! :)

Felmentünk, és nekiálltunk a saját csokink elkészítésének. Mi a sor végére maradtunk, a várakozás alatt elszaladtunk a mosdóba. Az előterében leragadtunk, mert annyi néznivaló volt. Porcelán mosdókagyló, gyönyörűen festve, körülötte márvány lap. Kovácsoltvas szemetes. Mindenféle illatosítók. Wow. Csak simán WOW.

Végre sorra kerültünk a csokiöntésnél. Egy kosárkát kaptunk, valami isler-szerű tésztából, ebbe lehetett belefolyatni a csokit, aztán mindenféle é(r)de(ke)sségekkel díszíteni. Fahéj, citrom és narancspor, chili, mandula, rózsaszirom, dió...

Amikor elkészültünk egy bögreforró tejet nyomtak a kezünkbe, és egy nyalóka-szerű valamit. Nyalókapálcikán tejcsoki volt, ezzel kellett a tejet kavargatni, és ahogy a csoki leolvadt, kaptunk egy isteni forró csokit.

A csokinkkal beültünk a "moziterembe", ahol egy elképesztően vicces(nek szánt) kb 80-as években készült filmet néztünk meg. Néhány érdekes dolog volt benne ugyan, de az elfojtott röhögéstől meg a próbálkozástól, hogy elrejtsem az "EZ-MEG-MICSODA" nézésemet nem mindig tudtam figyelni.

Még a filmecske elején bejött a "túravezetőnk" egy nagy adag kókuszgolyóval, mindenki kapott egyet-egyet. Aztán kiment, és pár perc múlva egy újabb tálcával jelent meg. Aztán újra, meg újra. Narancsos-borsos csoki, fehércsokiban fehércsoki töltelék, kakaóporos trüffeles fincsiség, csokiba mártott kakaóbab. Egy idő után ha nyílt az ajtó már fel-felszisszentünk: "ugye nem újabb adag csoki?!". Soha nem gondoltam volna, hogy van olyan, hogy túl sok csoki. Attól féltem, hogy soha többet nem fogok tudni csokit enni az életemben. Hogy őszinte legyek picit meg is ijedtem. :)

A filmmel véget is ért a túra, elvittek minket a boltba, ahol az összes kóstolt csokit meg lehetett venni, és természetesen egy csomó mást is. Az egyetlen gond az volt, hogy mindennek olyan elképesztően magas volt az ára, hogy nem érte volna meg hazavinni. Szóval főleg csak nézelődtünk. Aztán megakadt a szemem valamin, egy zacskó svédországi csokigolyón. És csak 500 Ft. De lebeszéltem magam róla. Aztán végül Rékától kaptam egy zacsival. Reméltem, hogy valamikor majd képes leszek újra csokira nézni...

Már az összes vendég eltűnt, csak mi válogattuk, keresgéltük a megfelelő csokit. Sikerült választani, elindultunk kifelé, de az ajtó zárva volt. Szerencsére a kulcsot a zárban hagyták, elfordítottam, és kiszöktünk. Fotózkodtunk az udvaron a hatalmas Mozart-golyóval, és aztán nekiálltunk rajta komolyan agyalni, hogy hogyan jutunk ki. Az udvar körbe van kerítve magas kerítéssel, és a kapu zárva, elektromosan nyitható valahogyan...

Visszamentünk, hogy hátha találunk valakit, aki kienged minket. Sehol senki. A bolt sötét. Pár vendég a Lovagteremben ücsörgött, ők egy hosszabb túrára fizettek be, de a tulajok sehol... A pulton volt egy távirányító-szerűség, egyszer élünk alapon elkezdtem nyomkodni a gombokat, és második-harmadik próbálkozásra kinyílt a kapu. Gyorsan kiszaladtunk, mielőtt becsukódna, vagy valaki észrevenné, hogy milyen rosszak vagyunk :)

Ha akartunk volna, simán bármit hazavihettünk volna. Mondjuk a boltból a hatalmas golyót, tele pici Mozart golyócskákkal. Egész életre elég marcipánt tudtunk volna szerezni így! :)

Bármennyire nézegettük a csokigolyókat, nem bírtunk volna enni belőlük, végül nem bontottuk meg a zacsit. Aztán estére megjött a kedvem újra a csokihoz, és megettem először csak egyet, aztán mégegyet, végül az egész zacskót... Félelmem, miszerint talán soha többet nem tudok csokit enni alaptalan volt... A csoki még mindig az én örök szerelmem! :)