HTML

2014.08.30. 09:05 Lovasnocy

Vetélkedők napja

A mai nap a csapatjátékok, vetélkedők napja volt. Egy tájékozódós-csapatépítős játék volt délután. Sajnos csak kevés ember szedte össze magát, és jött el, csak 2 csapatot alakítottunk. Az egyetem épületei között kellett bizonyos pontokat megkeresni, és feladatokat teljesíteni. Az eső elkezdett esni, a másik csapat ezért feladta a játékot. Mi folytattuk, és be is fejeztük, így nyertünk, bár a csapatmunkán azért kell még dolgozni. :)

A kedvenc feladat az "építs piramist" volt, jó sok időt el is töltöttünk vele, mire kitaláltunk, hogy mi legyen, hogy legyen. De az eredmény magáért beszél:

10481406_801151539936001_5796146319365460742_n.jpg

10600484_801151513269337_4695263139108101036_n.jpg

A verseny után azt hittem, hogy még lesz egy kis időm, de rögtön indultunk a városba egy ismerkedős-iszogatós bulira egy kocsmába. Az első kört a suli állta, de mi Noora-val az "ingyen sör" mellé még gyorsan kértünk valami rövidet is. Nagyon megörültünk egymásnak, csak most derült ki, hogy mindketten szeretünk bulizni és inni. Így egyikünk sem lesz egyedül. :)

8-kor átmentünk a Tartui Egyetem elé, ahol már hatalmas tömeg gyűlt össze. Ekkor világosodtam meg: kocsmatúra következik. 20-25 fős csoportokba osztottak minket, minden csoport kapott egy vezetőt, és elindultunk a szélrózsa minden irányába. Minden kocsmában játszottunk valami játékot, és nyilván aki akart, az rendelhetett magának valami italt. Még lett volna több állomása a túrának, de elegünk lett, és inkább egyenesen a végállomásra mentünk, egy helyre, ahol zene van és táncolni lehet.

Sajnos a DJ elég siralmasan teljesített, egy igazi kolibulinak vagy Equus-bulinak nyomába se ért a hangulat, de legalább kiderült, hogy van éjszakai élet Tartuban.

Viszonylag korán elegem lett, és elindultam vissza a koliba. A pláne az volt az egészben, hogy már annyit kavarogtunk mindenfelé, hogy fogalmam sem volt, hogy pontosan hol vagyunk. A folyó mellett volt a szórakozóhely, ami jó, mert legalább adott egy támpontot, így hamar ismerős helyre bukkantam, onnan meg már "csak" fél órát kellett sétálni és már alhattam is. 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Buli Erasmus Észtország Party Ismerkedés Kocsma Tartu Estonia Éjszaka Tájékozódás EMÜ Pub Crawl Kocsmatúra


A bejegyzés trackback címe:

https://utazzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr456683417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása