Utazz velem, az én világomba!

Az egyik nap Viandenből hazafelé 3 ember állt az út közepén, és rohadtul integettek, hogy lassítsunk. Először nem tudtuk mi a fene bajuk van, de aztán az út melletti betonkorlátról felszállt egy bagoly, jópár métert repült előttünk, aztán újra a korláton landolt. A kövi parkolóban megálltunk, és visszasétáltunk meglesni mi is az. Mint kiderült, egy fiatal uhu.
Most gyorsan rágugliztam, és ezt találtam: "Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 250 000 Ft." Tudtam, hogy sokat ér, de hogy ennyire... :-O
Fotózkodtunk is vele. :)

Mivel ez egy eléggé forgalmas út, annyira nem örültünk neki, hogy ott ücsörög, nem sok jövő jósolható neki ott. Még elég bénán repül, az út túloldalán egy hegy van, oda nem tudott felszállni, csak az út széli fűben kuksolt egy darabig, ami még rosszabb, mintha a korláton ülne. Aztán végül úgy döntött, hogy a korláton túli erdősáv felé veszi az irányt. Ott volt egy pár méternyi erdő, aztán egy út, ami kevésbé forgalmas, aztán egy szélesebb erdősáv, és egy elég széles folyó.
A kis buta -nem tudom milyen megfontolásból- úgy döntött, hogy lerepülés közben nem áll meg az erdőben, hanem inkább úszik egyet. Elég nehezen tudtunk Viktorral lejutni a partra. Én azt gondoltam, hogy volt elég lendülete kis hősünknek, és átjutott a vízen. A túloldalon kerestük, hátha észrevesszük, de aztán a folyó kellős közepén pillantottuk meg, pár méterrel feljebb, mint ahol mi álltunk. Mire odaértünk hozzá, addigra kiúszott a partra. Komolyan mondom, hogy úszott. Nem csak véletlenül kisodródott, hanem evezett a lábaival, meg a szárnyaival. Mikor már leért a lába, akkor egyszerűen lekuporodott, úgy kellett kipiszkálni a vízből, hogy legalább a parton pihegjen.
Elképesztően el volt fáradva, és át volt fázva. Próbáltam hívni az állatorvosomat, de csak a rendelői számot tudtam, de addigra már nem volt senki ott, nem vették fel. Tudakozó számot nem tudtunk, szóval riasztottuk az otthoniakat, hogy próbáljanak valami állatvédőt vagy madármentést találni, mert elég hideg van, és a kis bagoly nagyon vacog.
Otthon édesanyáék beszéltek a Hortobágyi Madárkórházzal, akik azt mondták, igyekeznek keresni valami kapcsolatot. De egyébként bagolyéknál ez szokás, hogy a fiókák korán kirepülnek, a szülők vigyáznak rájuk, etetik őket.
Mivel semmi kapcsolatot nem találtunk, valamit ki kellett agyalnunk. A parton nem akartuk hagyni, mert ha emelkedik a víz, akkor megint úszhat. Másrészt meg ha megint próbál repülni, akkor biztosan nem a hegy felé indul, hanem a sík terület-azaz a víz felé...
Nem tudom ki látott már közelről uhut, de elég ijesztő. Még ilyen fiatal kiadásban is. Hatalmas, éles csőr, még nagyobb és élesebb karmok. Ha elkap, valószínűleg csak úgy lehet tőle megszabadulni, hogy a kezünknek is búcsút mondunk. :)
De azért Viktor összeszedte a bátorságát, és a szárnyainál fogva felemelte, és a második erdősávig felcipelte. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy uhut fogtak a kezükben.

Mivel semmi mást nem tudtunk tenni, és a bagoly már nem reszketett, hazaindultunk. Persze nem nyugodtunk meg, így este, sötétedés előtt visszaautóztunk oda, ahol hagytuk a "csöppséget", és egy pár méterrel odébb meg is találtunk. Vittünk neki egy patkányt, amit az úton elütve találtunk. :) Most már ha akartuk volna, sem tudjuk elkapni. Ahogy közeledtünk felé, rögtön fújtatott, meg kattogott a csőrével. Sőt, hanyattvágta magát, és a karmait mutogatta-így védekezik a nagyobb ragadozómadarak ellen. Tényleg ijesztőek azok a karmok. Próbáltam képet csinálni, de már sötét volt, nem sikerült használható felvételt készítenem.

Megnyugodva tértünk haza, hogy kis kedvencünk épségben van. Happy End.

Még egy kis ismertető, ha érdekel valakit.