Utazz velem, az én világomba!

Ahhoz képest, hogy ma csak kettőig voltam a rendelőben, elég sok minden történt.
A reggelt egy lánycica ivartalanítással kezdtük. Már kezdek benne elég profi lenni. Mártánál már mondhatni rengetegszer láttam, sőt egyszer én köthettem le a petefészkeket, meg vághattam ki. Meg az utóbbi időben mindig én zártam a bőrt a seben. Szóval mikor megkérdezték, csináltam-e már, mondtam, hogy bizonyos részleteket. :)
Pár napja a főnökkel műtöttünk, ő kinyitotta a cicát, megkereste a petefészkeket, én meg lekötöttem, és ő levágta, megnézte nem vérzik-e, és megfelelőnek találta. :) Aztán mondta, hogy ugye be tudom egyedül zárni. Mire kifogást találhattam volna, hogy miért is nem jó ötlet, már ott is hagyott. Oké, hogy már jópárszor varrtam macskabőrt, de a hasfalat még soha nem zártam egyedül. Ráadásul otthon teljesen más technikával oldjuk meg. Egy adag csomós varrat a hasfalba, egy adag meg a bőrbe. Itt meg egy fonallal oldanak meg mindent. Futó varrat a hasfalba, aztán egy subcutan, végül egy intracutan. Párszor láttam már, hogyan csinálják, még jó, hogy az új dolgokat igyekszem nagyon megfigyelni. A pláne az volt az egészben, hogy a mire a végéhez közeledtem, a macs kezdett felébredni. Amúgy is marha nehéz az intracutan varrat, pláne egy ébredező macskán...
Ez volt tehát az első komolyabb lánymacskás dolgom. A hét elején egy másik dokival műtöttem, ő felnyitotta a cicát, és én kereshettem meg a méhszarvakat. Az egyikkel nem is volt gond, szinte rögtön megtaláltam, lekötöttem, de a másikat kerestem egy darabig, és egy kis bélen kívül semmit nem találtam. Eléggé elkeseredtem, aztán hagytam, hogy a doki előkotorja nekem. Kicsit megkönnyebbültem, mikor neki is nehezére esett rábukkanni, pár percig kotorásznia kellett. Lekötöttem, levágtuk, aztán mint "rutinos" versenyző, bezárhattam-szintén egyedül.
Most egy újfajta fonallal próbálkoztunk. Damilszerű (picit zavaró is, hogy nem színezett, hanem átlátszó), és kis horgok vannak rajta, hogy a fonal ne csúszhasson visszafelé. "Csomó nélküli" fonalnak nevezik, és egész könnyű vele varrni, csak ha elrontasz valamit, nem lehet visszahúzni. Mikor először láttam, arra gondoltam, nah, ez nem kezdőknek való fonal. Erre nekem is ezzel kellett varrnom. :) A végére a biztonság kedvéért kellett tenni egy csomót, és sajna kicsit szorosra húztam, és összeráncoltam a bőrt. Nem igazán voltam elégedett magammal, de második próbálkozásnak nem volt rossz.
Három a magyar igazság, ma volt a harmadik macskám. Minden könnyen ment, pillanatok alatt megtaláltam a méhszarvakat, lekötöttem, levágtam, aztán ügyesen egyedül össze is varrhattam. Most már jobban odafigyeltem, hogy ne ráncoljam össze a bőrt, és egész szépen sikerült. Nem mondom, hogy kezdek belejönni, mert elképesztően hosszú ideig tart, mire végzek, de azért talán nem lehetetlen hogy egyszer megtanulom.

A cica után jött egy kutya, a vállán egy rondán begyulladt valami, valószínűleg szőrtüsző. Mivel a gyógyszerek meg kenegetés sem mulasztotta el, ki kellett műteni. És ha már alszik, akkor a legjobb, ha gyorsan a fogkövét is leszedjük. Ez már a harmadik-negyedik fogkőleszedés volt, amit itt csináltam.
Pár napja a dokinő elkezdte az egyik kutyát, aztán kérdezte nincs-e kedvem befejezni, mondtam, hogy dehogynincs. Ott is hagyott. Még jó, hogy tudtam hogy működik a csodamasina, mert meg sem kérdezte értek-e hozzá. Újdonság volt, hogy még utána polírozni is kell a fogat, a szerkezet olyan, mint egy elektromos fogkefe, kis "fogkrém" is kell hozzá, aztán lehet mosni a kutya fogát.

Ma jött vissza az őrült macska is. Nem lehet megfogni, de legjobb, ha az ember rá se néz. Mivel az otthonra adott gyógyszerek nem használtak, vért kellett tőle venni. Ketten fogtuk le, a dokinő meg igyekezett vért szerezni, de mivel a macs még így is harapott-karmolt, inkább az altatás mellett döntöttünk. Az altató beadása sem az egyik legkönnyebb dolog... :) Végül elaludt, vért vettünk. Aztán fogkőleszedés. Sokkal nehezebb egy macskánál, mint egy kutyánál. Legalábbis nekem most úgy tűnt. Ha már aludt, egy fogát is gyorsan kihúztuk. Aztán még mielőtt felébredt volna gyorsan visszazsuppoltuk a dobozba. Még mielőtt valaki egy ujjal kevesebbel megy haza.

Egy meglehetősen rémült nő is érkezett egy eléggé beteg macskával. Előző nap még semmi baja nem volt (csak egy kicsit talán bágyadt volt), ma meg nem tud lábra állni. Fájdalomra csak a bal hátsó lába reagál, a többit nem húzza el. Pupillareflex nincs. Gazdi meg sír. Otthagyja a cicát az éjszakára, kap infúziót, gyógyszereket. Hátha jobban lesz. Sajnos nem lett jobban. Pár óra múlva, mikor rápillantottunk nem lélegzett, és már nem lehetett megmenteni. :(
Persze mindig szomorú, ha behoznak egy állatot, hogy altassuk el, de ez azt hiszem még rosszabb lehet. Még jó, hogy nem nekem kell felhívnom a reménykedő gazdit, és közölni a rossz hírt. Pedig pár éven belül ez is az én feladatom lesz majd. 

Mivel a délutánra semmi izgalmas nem ígérkezett, azt mondták nyugodtan menjek haza. Már hétfőn is hazatekertem, és kishíján belehaltam. Bringával járok reggel a rendelőbe, de az út 80%a hegyről lefelé, a maradékot meg kibírom valahogy. De hazafelé... Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Hétfőn szinte minden kanyarban megálltam pihenni (pihegni?). De ma egyhuzamban letekertem az egészet. 35 perc. Gyakorlott bringásnak, sportembernek ez semmi, de én azért büszke vagyok magamra, hogy sikerült. :)
És végre van időm nézelődni. Amúgy egész sok errefelé a nyúl. Én már párszor összefutottam velük a kevésbé forgalmas utakon. Sőt, eléggé meg vagyok győződve róla, hogy egyszer egy róka üldögélt az úton, és ahogy közeledtem beszaladt a gabonatáblába. Egyszer még egy őzet is láttam, igaz, hogy az út szélén feküdt, és eléggé kevés (=nulla) élet volt benne, de legalább már tudom, hogy egy szerencsés napon egy élővel is összefuthatok.

Itthon napoztam vagy másfél órát, mivel őőrülten tűz a nap. Fura itt az időjárás, de ez már egy másik bejegyzés témája lesz. :) Napozás után gyors zuhany, aztán nekiálltam pici rendet teremteni, felporszívózni. Csináltam egy pudingtortát is, de mivel a puding fél óra után is folyós volt, kicsit elkenődtem. Picit tovább főztem az egészet, így már legalább nem folyik. Remélem a hűtőben majd valami ehető formát ölt magára... :)

Ahhoz képest, hogy ma sem történt semmi...