HTML

2014.08.25. 14:29 Lovasnocy

Indul az újabb kaland

Most épp Észtországból jelentkezem. Fél év gyakorlatot fogok itt tölteni az egyetemi klinikán, hála az Erasmus programnak. erasmus.jpg

Már a nyaram is eléggé zsúfolt volt: dolgoztam a Soundon meg a Szigeten, közben Erdélyben is voltam a családdal meg evezős túrán az évfolyamtársakkal. Azért egy kis Balatonozásra is volt idő, meg egy keveset Pesten is voltam. És persze azért néhány nap otthon is jutott.

Vasárnap este a családdal még elmentünk vacsizni Győrbe. Édesanyáéknak házassági évfordulójuk volt, azt ünnepeltük. Vacsi után siettünk volna haza, mert még nem pakoltam be semmit a másnapi indulásra. Persze pont összefutottunk Édesanya egy régi barátnőjével, aki a borfesztiválra jött. Míg vele beszélgettünk, eszembe jutott, hogy Rita, a barátnőm szokott borfesztiválon bort árulni, szóval gyorsan felhívtam. Szerencsém volt, mert épp dolgozott, odamentünk még hozzá is, kóstoltunk pici bort, aztán mentünk haza.

A pakolás sokkal lassabban ment, mint terveztem. Hajnali egyre sikerült összeszednem, hogy mit akarok vinni, kettőre a nagy bőröndöt telepakoltam. Az összes cipőt kitömtem zoknikkal, minden apró helyet feltöltöttem pici dolgokkal. És még mindig rengeteg cucc volt a bőröndön kívül. Próbáltam előkeresni a nagy hátizsákomat, természetesen nem találtam meg. Mindegy, majd reggel Édesapa előveszi, és majd akkor belepakolok.

Már elmúlt hajnali kettő, de még mindig nem tudtam lefeküdni aludni, mert még nem tudtam pontosan, hogyan is fogok eljutni Tartuba. Már néhány jegyet megvettem, de sok helyen sétálni kellett, és nem tudtam, hogy honnan hová megyek, szóval hajnali négyig még a térképeket bújtam, aztán megpróbáltam elaludni. Természetesen nem sok sikerrel, mert mire elaludtam, addigra már 5 óra volt, és csörgött az ébresztő.

Valahogy kikászálódtam az ágyból, kinyomtattam a jegyeket. Illetve nyomtattam volna, de az egyik nyomtatóból teljesen kifogyott a patron, pedig azt hittem, hogy még valami lilás-pirosas van benne. Sebaj, megpróbálom a másik nyomtatót. Persze az lassabb, meg nehezebb vele nyomtatni, és persze abban is csak piros tinta volt. Mindegy, jobb, mint a semmi.

Édesapa is felkelt, előszedte a hátizsákomat, én meg elkezdtem belepakolni. Sehogy sem akart beleférni a sok ruha, 2 táska meg a laptop. A 2 táskát Édesapa valahogy még belevarázsolta a nagy bőröndbe, én meg a többi dolgot belepaszíroztam a hátizsákba. Ha szerencsém van, akkor felengednek vele a gépre. Már 6 óra volt, mire eljutottam addig, hogy vegyek egy gyors zuhanyt, bedobáljunk mindent a kocsiba aztán induljunk.

Nem én vezettem, szóval amint lehetett már aludtam is. Pest előtt megálltunk egyet nyújtózni, aztán már nem tudtam aludni, figyeltem én is, hogy el ne tévedjünk. :) A reptéri parkolótól 500 m-re még két rendőr félreállított minket egy gyors rutinellenőrzésre, aztán végre odaértünk.

A becsekkolással minden rendben volt, a táskám befért a megadott helyre. Első akadály kipipálva. A második a biztonsági ellenőrzés volt. Elvileg a laptopot ki kell venni a táskából, és külön tálcára tenni. Ha én kiveszem a laptopot, akkor esélytelen, hogy vissza tudok pakolni így, és ha túl nagy lesz a táska a visszapakolás után, akkor nem engednek fel a gépre. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem veszem ki a laptopot, ha észreveszik, akkor úgy teszek, mintha nem tudtam volna, hogy ez a szabály. :) Persze nem vették észre, simán átmentem a biztonsági ellenőrzésen.

A kapunyitásig még várni kellett, és még mindig izgulhattam picit. A nagy bőröndöt már feladtam, a hátizsákomat felvihetem nagy kézipoggyászként a gépre, de volt nálam még egy nagy zacsi, benne a kabátom, sálam, meg egy könyv. Elvileg ezeket fel lehet vinni a gépre kézben, de zacsiban nem, szóval lehet, hogy nekiállnak kötekedni...

Szólj hozzá!

Címkék: Liszt Ferenc Budapest Airport Erasmus Svédország Észtország Stockholm Repülőtér Reptér Tartu Éjszaka


A bejegyzés trackback címe:

https://utazzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr56648123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása