HTML

2014.08.25. 20:18 Lovasnocy

Úton

..Végre nyitott a kapu, indulhattam felfelé a gépre. Vagyis előtte még egy nagy raktárban várakoztunk vagy 30 percet. IMAG1850.jpg

IMAG1851.jpg

A mellettem lévő sorban valaki egy hatalmas egyszarvút cipelt. Gondolkodtam rajta, hogy elvegyem-e tőle. :) Azt hiszem hamarosan meg kell néznem a Gru-t újra. :)

IMAG1853.jpg 

fluffy.gif

Míg várakoztam, Édesanyáék kimentek a teraszra, ahonnan látni az induló/érkező gépeket, és közben folyamatos telefonos kapcsolatban voltunk. Sikerült megtalálniuk az épületet, ahol vagyok, aztán a gépet is, amire felszálltam, szóval még egy utolsót tudtunk egymásnak integetni. :)

Aztán felszállt a gépem. Innen már nincs visszaút.

IMAG1857.jpg

Délután egy körül szálltam le, kellett egy kis idő, mire a bőröndök is megérkeztek. Addig meg aggódhattam, hogy visszakapom-e. :) Eddig mindig csak olyan csomaggal utaztam, amit felvihettem a gépre, szóval ez volt az első, hogy várnom kellett a bőröndre, ezért picit izgultam. De nem veszett el a csomag és nem is lett semmi baja, így indulhattam a buszhoz.

A reptérről kb másfél órás buszozás után lehet eljutni a központba. A buszra nem kellett sokat várnom, és jó helyet is találtam rajta, tudtam picit nézelődni, amíg el nem aludtam. :) A centrumtól a kikötő 4-5 km, mehettem volna metróval, de mivel egy csomó időm volt, inkább sétáltam. Pár perc után rájöttem, hogy ez nem volt a legjobb ötlet, de ha már elindultam, nem fordultam vissza.

Először abban sem voltam biztos, hogy melyik irányba kell mennem, de szerencsére jól döntöttem. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz a bőröndöt húzni. Meg közben a rengeteg csövest kerülgetni. Fura, hogy Stockholm ennyire tele van velük.

Jó egy órát sétáltam a kikötőig, kezem-lábam majd leszakadt, mire megláttam a kompállomást. Sietnem kellett, mert már nem volt sok idő az indulásig, de még jó nagyot kellett kerülnöm mindenféle útépítések miatt. Az állomás ajtaja zárva volt, aztán rájöttem, hogy a másik épületbe kell mennem. Király... A jegyet előre megvettem, már csak be kellett váltanom az automatánál a beszállókártyára. És még mindig időben voltam, felszálltam a kompra, gyorsan megkerestem a szobámat, és végre lepakoltam. Mondanom sem kell, hogy teljesen hulla fáradt voltam...

Szólj hozzá!

Címkék: Erasmus Svédország Észtország Stockholm Repülőtér Reptér Tartu Tallin Komp


A bejegyzés trackback címe:

https://utazzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr886651107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása