Utazz velem, az én világomba!

Ma végre találkoztam pár társammal, akik szintén külföldről jöttek az egyetemre. Az Észt Mezőgazdasági Múzeumot néztük meg. Rövid buszozás után még kellett sétálni, és már ott is voltunk. Picit fura volt, mert a többség a nyelvtanfolyamon is részt vett augusztus elejétől, vagy a héten korábban lévő programokról ismerték már egymást. Nagyon kívülálló voltam. Aztán összeszedtem magam, és elkezdtem én is beszélgetni. Nem mindenki az állatorvosira jött, de aki igen, az általában gólya. Főleg finnek, de van 1-2 más nemzetiségű, például olasz is. Régebben csak észt nyelven folyt állatorvosi oktatás, de az előző évben már indítottak angol évfolyamot is. Eddig is sok finn jött ide, mert az ottani egyetemre szinte lehetetlen bejutni, de most az angol nyelv miatt még többen kezdenek inkább Észtországban.

A múzeumban több állandó és több időszaki kiállítás van, nem mindegyiket volt időnk megnézni. Az első teremben az észt mezőgazdasági fejlődésről volt szó, arról, hogy milyen eszközöket használtak, milyen növényeket termesztettek régen, illetve újabban. A felső emeleten állattartással kapcsolatos kiállítás volt, bemutattak néhány észt fajtát, mint például a Tori ló.

Itt Észtországban nagy hagyománya volt a len termesztésének, ennek bemutatására egy külön épület szolgált.

Volt még egy utolsó kiállítás, amit megnéztünk, a baromfitenyésztésről. Sok-sok műanyag csirke, pulyka, kacsa, liba, viszonylag kevés érdekesség. A kedvencem egy ketrec volt, Magyarországról.

Jah, és mindeközben zene gyanánt a baromfiudvar zajait hallhattuk. :)

Egy gyors pillantást vetettünk még egy fa-intarzia kiállításra, és megnéztük a "színpadot" is, ahol az éves tenyészszemle szokott lenni.

Pont a jövő hétvégén lesz egy szemle: ló, szarvasmarha, sertés, kecske, juh, minden ami kell. Kiválasztják az év bikáját, és természetesen a többi állatot is értékelik. Nem tudom, hogy alapból lesz-e belépő, de lehet menni önkéntes segítőnek. Meggondolandó a dolog, még utána kell járni aztán kiderül, hogy megéri-e.

A kiállításlátogatásnak vége lett, 3 csoportra osztódtunk, ki-ki ment a maga útjára: lenfeldolgozás, faipar, kovácsműhely. Én a kovácsműhelyt választottam, és nem bántam meg. Egy kedves, angolul nagyon jól beszélő kovács várt minket, bemutatott néhány fogást, gyártott nekünk nyílhegyet, aztán mi is kipróbálhattuk picit a mesterséget.

Itt is gyorsan lejárt az időnk, de a programnak még nem volt vége. A bejáratnál egy kellemes hangulatú kis büfében különféle észt különlegességekkel vártak minket.

Valószínűleg egyik sem lesz a kedvencem ezek közül. Az első egy babos-almás-hagymás katyvasz volt. Az öntetnek is főleg hagyma íze volt. Pár falatot mindenki csipegetett, de ahogy körülnéztem, nem sokaknak volt ez az álométel. A második "fogás" barna kenyéren hal, meghintve rántottával és paradicsommal. A halon, paradicsomom meg a tojáson kívül mindent szeretek benne. :) Persze megkóstoltam, de sajnos nagyon hal íze volt, nem ettem meg. A "desszert" egy tejszínes-lenmagos édesség volt, a tetején cseresznyével. Először nagyon furcsa íze volt, hiányzott belőle a cukor, de ahogy ettük egyre jobb és jobb lett. Ez volt a legfinomabb mind közül.

Az ízkavalkád után aki akart, még elszaladhatott a gépparkba, de a többség - és én is - inkább maradtunk melegedni, beszélgetni.

Már sötétedett, mire hazaértem, de még egyáltalán nem voltam fáradt. Összeszedtem magam, és végre írtam az otthoni ismerősöknek, hogy megérkeztem, élek, és elérhető vagyok bármikor, ha beszélgetni lesz kedvük.

Végül de nem utolsó sorban egy kis fényképalbum. Katt a képre és már lehet is nézegetni!