Kisütött a nap, így végre kiszabadultam a természetbe, és bringáztam egy nagyot.
Délelőtt a dokimnak nem volt semmi esete, csak ültem a tanulóban, de aztán az ultrahangos doki jött, és megkért, hogy segítsek neki. Ismét jól telt a délelőttöm, megint sokat tanultam.
Délután meg olyan szépen sütött a nap, hogy kitaláltam, hogy végre elmegyek megnézni a tanösvényt, amit egy ismerősöm javasolt. Egy óra alatt megebédeltem, térképet kerestem és felöltöztem. Nagyon-nagyon hideg van kint, szóval vastag harisnya, két pulcsi, kabát, kesztyű társaságában mertem csak nekivágni az útnak.
Kb 10 km-re van Ilmatsalu, onnan indul a tanösvény, ami pár km hosszú, főleg a helyi madarakkal foglalkozik. Odafelé jó sokszor megálltam. Először fázott a fülem, megálltam felkötni a sálat a fejemre, mert sapkám az (még) nincs. Aztán a 2 pulcsiban túl meleg volt, meg kellett állnom levetkőzni. Még szinte ki sem értem Tartuból, már egy bogár repült a szemembe, alig bírtam kiszedni. Párszor fotózni is megálltam út közben.
Végre odaértem a kezdőponthoz. Sajnos kiderült, hogy minden infó észtül van. Pedig reméltem, hogy pár szót angolul is írnak.
Először mesterséges tavak mellett tekertem, aztán odaértem a madárleső kilátóhoz, ami túl veszélyes, így már nem lehet használni.
Elhagyva a tavakat egy kis patakocska mellett vezetett az út sokáig. Itt-ott táborhelyek vannak kialakítva, nagyon otthonos. Elképzelem, hogy családdal/barátokkal itt sütögetünk szalonnát vagy bográcsozunk.
Először nem tudtam, hogy ez meg mi a csuda lehet, de aztán észrevettem egy táblát.
Ez kérem egy fejsze. Lopásmentes verzió. :)
A hivatalos túraútvonal csak a hídig tart, de én átmentem rajta, mert találtam egy ösvényt a neten.
Egy tisztás után egy kis telepített erdőn keresztül értem el a földútra.
Néhol elég cudar útviszonyok uralkodtak a sok eső miatt, de azért általában jól lehetett haladni. Találtam egy képet a neten, ahol az egész híd víz alatt van, szóval ahhoz képest teljesen száraz volt minden.
A földútra kiértem, de elég unalmas volt rajta haladni, szóval letértem az erdőbe, hátha le tudom rövidíteni az utat. Na itt még nagyobb sár volt, de legalább a sok szenvedés után kiderült, hogy zsákutca...
Visszafordultam, és meglepően rövid idő alatt visszajutottam a földútra. Eddig nagyon sokszor megálltam, fotóztam, nézelődtem, de rájöttem, hogy ha így folytatom, akkor rámsötétedik, picit inkább belehúztam. De azért így is muszáj volt még néhány képet csinálnom.
Elvileg sok madár van itt a területen, de én pár csókán, hattyún, varjún, kacsán meg barázdabillegetőn kívül nem sokat láttam. Ennek valószínűleg köze lehet ahhoz is, hogy olyan csendben tudok közlekedni, mint egy tank. :)
Amikor kiértem a főútra, bekapcsoltam a zenét, és irány haza. Még valószínűleg az idefelé úton elvesztettem a fülesemről azt a puha műanyag részt, amitől a fülben marad. Eléggé el voltam kenődve, de emlékeztem rá, hogy hol álltam meg pulcsit levenni, és nagy meglepetésemre megtaláltam!
Hulla fáradtan értem a koliba, de még bőven sötétedés előtt. A szobatársam visszaért Litvániából, és ha lehet még idegesebb a(z ex) pasija miatt. Sokat segíteni nem tudtam neki, de legalább ittunk egy jót. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.