Utazz velem, az én világomba!

Már lassan egy hónapja néptáncolok itt, észt néptáncot. A hétvégén edzőtáborba mentünk a bandával.

Igazából minden porcikám tiltakozott a tábor ellen. Az eddigi próbákon összesen 3 mondatot beszéltem az emberekkel, mindenki elvan a saját párjával, barátaival, mindenki pont lesz@rja, hogy értem-e a dolgokat vagy sem. De a próbák csak 1,5 órásak, kibírom. Viszont egy teljes hétvégét velük tölteni... De kényszerítettem magam, muszáj kilépnem a komfortzónámból. Ha nagyon rossz lesz, majd hívok valakit, hogy vigyen haza.

De végül persze nagyon jó volt a hétvége, örültem, hogy rávettem magam.

Pénteken a másnapi korai kelésre való tekintettel időben le akartam feküdni, de valami mindig keresztül húzza a számításaimat. Csak "maximum egy órára" átugrottam a másik koliba bandázni az Erasmusosokkal. A terv az volt, hogy ők éjfél körül bemennek a városba, én meg visszajövök aludni. Viszont annyira hideg volt, hogy senkinek nem volt kedve begyalogolni a központba, maradtak a koliban. És persze én is maradtam. Hajnali háromkor kaptam észbe, hogy "hoppá, miért is nem alszom még?!"

Mondanom sem kell, hogy amikor 8-kor megszólalt az ébresztő, majdnem elsírtam magam. De muszáj volt kikászálódnom az ágyból. Még a táskám sem volt összekészítve, csak egy listát írtam, hogy mit kell vinnem. Hálózsákot meg matracot már kértem kölcsön, ezen kívül csak néhány apróság kellett, próbacucc, fürdőcucc, kaja. Nagyon reméltem, hogy semmit nem felejtek el.

Valami csoda folytán fél 9-re kiértem a megállóba, még várnom is kellett pár percet a kocsira. Még felvettünk két embert, aztán indultunk Jõgeva-ba, ami innen 50-60 km-re van. Örültem, hogy nincs közelebb, így tudtam aludni még vagy egy órát út közben. Egy általános iskolába mentünk, ahol a folyosókon aludtunk, a tesiteremben meg az aulában pedig próbáltunk. Elég szemfüles voltam, és a tesiteremből sikerült egy tornamatracot lopnom magamnak. Picit kényelmesebb lesz azon aludni, mint egy pöttöm, vékony jógamatracon.

Berendeztem a szállásomat, átöltöztem és kezdődött is a próba. Már a bemelegítésnél azt hittem, hogy feladom. Majdnem egy teljes órán keresztül futottunk, ugráltunk, felüléseztünk és fekvőtámaszoztunk. A bemelegítés után volt 10 perc szünet, de amint felálltam, úgy begörcsölt mindkét vádlim, hogy vissza kellett ülnöm. Picit megijedtem, hogy egész hétvégén ott kell ülnöm, mert nem fogok tudni megmoccanni. De megmasszíroztam picit magam, aztán sikerült lábra állnom, bár nem volt kellemes.

A próbán sem lett jobb, szinte az összes táncot lábujjhegyen kell táncolni, meg ugrabugrálni, ami nem túl kíméletes. Amíg mozogtunk, addig jó volt, de amint leültünk picit, elég nehezemre esett felkelni.

Este kaptunk finom vacsit: mirelit rántotthusi, főtt krumplival és salátával. Jah, és egy nagy adag krémtúróval. Csak a felét tudtam megenni, a maradékot elraktam ínségesebb időkre.

Vacsi után elmentünk a közeli sportcentrumba szaunázni. Én kis naiv fürdőruhát meg törcsit is vittem, de rá kellett jönnöm, hogy feleslegesen. A fürdőruhát nem vettem fel, de azért nem voltam hajlandó törölköző meg papucs nélkül bemenni a szaunába. Nem tudom, hogy mi volt kellemetlenebb: a sok pucér ember között lenni egyedüli törölközősnek, vagy ledobni a törcsit... Végül úgy döntöttem, hogy jobb, ha én is leveszem a törölközőt. Azt hiszem eddigi életemben ha rangsorolnám a fura dolgokat, amiket tettem ez elég előkelő helyen szerepelne... :)

A szauna mellett volt egy szoba kanapékkal, oda ültünk le beszélgetni (itt már mindenki törölközőben) két szaunázás között. Végre volt, aki hajlandó volt angolul beszélni, tök jól éreztem magam.

Este 10 körül mentünk vissza a suliba, ahol egy kis "beavatás" volt az újoncoknak. Összesen kb 25 új tag van, 5 fős csapatokba osztottak minket, táncot kellett csinálni meg egy rövid színdarabot. Volt kérdőív is, meg mindenféle vicces dolgok. Bemutatkozás csak annyi volt, hogy mindenki elmondta a nevét, és egy dolgot magáról, ami miatt hasznos lehet a táncegyüttesnek. A többség (már amennyire értettem) valami többé-kevésbé vicces dolgot mondott, vagy pl egy srác nyomott egy szaltót. Én tudok magyar néptáncot meg magyar nyelvet tanítani, szóval ezt mondtam. Észtül. Nagyon megtapsoltak. :) Én meg büszke voltam magamra, hogy sikerült kipasszírozni magamból egy viszonylag értelmes észt mondatot.

A befogadás utolsó mozzanataként egy patkó alakú, kb fél méter magas fa ív alatt kellett átbújni. A fiúknak segítség nélkül, a lányoknak segítettek. Nem tűnt olyan nehéznek a dolog, mégis jó sokan bénáztak. Aki átbújt, az kapott egy csákót, és így hivatalosan is a csapat tagja lett. Én nem voltam megelégedve magammal, amint volt egy kis szabad foglalkozás, sokakhoz hasonlóan megpróbáltam egyedül átbújni a patkó alatt. És sikerült. Könnyebben, mint gondoltam. Nagyon büszke voltam magamra, most már tényleg elhihetem, hogy igazi tagja vagyok a Torbikud-nak.

Csináltunk egy nagy közös fotót, aztán folytatódtak a játékok, de már nem csak az újoncoknak, hanem mindenkinek. Volt táncverseny és sorversenyek, aztán csak beszélgettünk. Kettő körül úgy döntöttem, hogy a legjobb, ha elmegyek lefeküdni. Picit hűvös volt az éjjel, néha fáztam, de azért jól aludtam. Reggel én voltam az utolsó, aki felébredt. A lábra állás elég nehezen ment, de úgy vettem észre, hogy nem csak nekem akadtak problémáim. Reggelire valami kása volt. Zabkása vagy darakása vagy nem tudom. A lényeg, hogy finom volt, bár elbírt volna még egy kis cukrot vagy kakaót vagy lekvárt.

A vasárnapi próbák könnyebbek voltak, a bemelegítés sem volt olyan, mintha egy kiképzőtáborban lennénk. Ebédre csak levest kaptunk, aztán újra próbáltunk. Pici pihenő után jöhetett a zárás: minden csapat előadta a táncait, mintha egy fellépésen lennénk. Jó volt látni a másik két csapatot is, egész komoly koreográfiáik vannak.

Hat körül értem vissza a koliba, mondanom sem kell, hogy meglehetősen hulla fáradtan.

Amúgy maga az észt néptánc... Hát, hogy őszinte legyek nem a szívem csücske. Picit sem hasonlít a mi gyönyörű, gazdag táncainkhoz. Talán a moldvaihoz picit, de nagyon erős orosz hatásokkal. Csak körtáncok vannak, kötött lépésekkel, és a lépések mind csak ugrálásból állnak. De azért meg akarom tanulni, és végső soron edzésnek sem utolsó. Nagyon meglepődtem, hogy a viszonylag szegényesnek mondható figurakészletből milyen érdekes koreográfiákat tudtak összerakni a vezetők. Néhány szám inkább modern-balettes beütést kapott, de a többség azért megtartotta az észtes elemeket.