Utazz velem, az én világomba!

Menni vagy nem menni, ez itt a kérdés.

Az egyik észt ismerősöm Németországba készül költözni, és állandóan piszkál, hogy soha nem mutatom be egy németnek se, pedig állandóan azt mondom, hogy Tartuban minden második ember német. Tegnap írtam neki, hogy ma lesz ez a Language Café nevű rendezvény, ahol lehet nyelveket tanulgatni, találkozni mindenféle nemzetiségűekkel.

Szívesen mentem volna, de a srác nem válaszolt, a szobatársam nem akart jönni, egy másik ismerősöm is lemondta. Egyedül meg nem akartam menni. Már beletörődtem, hogy nem maradok, de aztán 8-kor végül írt a német-mániás srác, és meggyőzött, hogy ne üljek a koliban.

Ha akartunk volna sem tudtunk volna pontosabban időzíteni, pont egyszerre értünk oda a helyre. Felmentünk, és egy német ismerősöm rögtön oda is jött. A sráccal még a Riga-Vilnius úton találkoztunk, ő az egyik, aki magyarul tanul. Teljesen abban a hitben voltam, hogy ő Tallinban tanul, de kiderült, hogy nem. Fel is ajánlottam neki, hogy ha magyarul akar beszélgetni, akkor csak nyugodtan keressen. Ő meg felajánlotta, hogy ha Münchenben járok, akkor szívesen biztosít nekem szállást a felfújható matracán. Még az is lehet, hogy valamikor élni fogok a lehetőséggel. :)

Egy észt csajjal is beszélgettem, már régóta ismerjük egymást, de most kérdeztem pár dolgot az észt nyelvvel kapcsolatban is, ha már itt vagyunk. Végül átvonultunk a német asztalhoz, ahol a táncpárom is ült épp. Csakhogy ő egy ukrán sráccal beszélgetett, oroszul. Az oroszok kezdték elfoglalni a német területeket... :)

Már majdnem hazaindultunk, de akkor odajött egy német csaj, vele is beszélgettünk egy ideig. Mármint a többiek beszélgettek, én meg csak hallgatóztam, és igyekeztem megérteni.

Éjfélre visszaértem a koliba, holnap kelés, meló, nem akartam teljesen kiütni magam.