Utazz velem, az én világomba!

Azt hiszem ma voltunk utoljára a tenyésztős telepen, két lovat kellett ultrahangozni, mindkettő termékenyítve is lett. Kezdek belejönni a dologba. Még nem én csinálom, de legalább látom, h mit kell keresni a képernyőn. Meg miután termékenyítve lett, benyúlhattam én is megkeresni a méhnyakat. Teljesen más, mint egy tehéné, sokkal könnyebb átjutni rajta.

Kövi hely egy eléggé lerobbant, rosszul vezetett telep. Régen állítólag nagyon jól ment, profi volt minden, de a gazda meghalt, és a felesége vette át az egészet, de egyáltalán nem ért hozzá. Minden rendes helyen hajnalban fejnek, itt meg 11-kor mikor mentünk, még javában tartott a meló. Meg nem is tiszta a hely, minden tehén sánta, beteges. Most akihez épp mentünk, már 4-5 napja nem állt fel, és csak most hívtak. El van törve valószínűleg a lába, de kapott gyulladáscsökkentőt, fájdalomcsillapítót, hátha az csodát tesz, elaltatni nem lehetett.

Lovat vakcináztunk, aztán pár tehenet megnéztünk még, semmi extra. Pár napja írt nekem Rita, egy alsóbbéves barátnőm, aki most van telepi gyakorlatán. Elújságolta, hogy épp magzatburok-visszatartásos tehénben nyúlkálhatott. Én meg tök irigy voltam, mert nekem még soha nem volt lehetőségem látni ilyet. De végre ma igen. Benyúlhattam, és bent szépen érezni lehetett a méhgombokat. Miután a doki kiszedte a méhlepényt, én tehettem be a méhtablettát. Ez is egy első.

Délután volt egy óra szünetem, hazajöhettem. Jól bekajáltam édesanya fincsi eperjam-jéből. A doki jött értem, nem kellett visszamennem a rendelőbe. Ő amúgy is épp bujkált. A héten minden nap 9 körül jött egy fiatal nőcske a rendelőbe, átnézni a könyvelést. Ma volt az utolsó napja, és a doki nem akart vele összefutni, mert "mindenféle hülye kérdéseket kérdezget, amikre nem akar válaszolni". Mint valami gonosz tanárnéni. Ha jól értettem, valami gond van a kocsikkal, de hogy mi, azt már nem tudtam kivenni a német telefonbeszélgetésekből.

Már a délutáni első hely izgi volt. Egy tehénnél már 2x voltunk, hasmenése volt, kapott fincsi dolgokat gyomorszondán keresztül-vitamint, ásványi anyagot stb, de nem lett jobban. Mára a bendője eléggé felfúvódott, ileusra vagy invaginatiora gyanakodott a doki, de azt csak ultrahanggal látni. Szólt a másik dokinak, akinél volt a hiper-szuper vadiúj ultrahang, hogy jöjjön. Addig mi kiültünk a fűbe napozni. Reggel, meg egész délelőtt hideg volt, de délutánra szerencsére szépen kisütött a nap.
Az ultrahang nem mutatott semmi extrát, csak amit nélküle is meg lehet állapítani. Percenkénti 1 bendőösszehúzódás helyett 2-3 volt, ami valami bajra utal. Végül idegentest gyanújával felnyitották, de mondták, hogy lehet beidegzési gond (Hoflund), vagy hasonló tüneteket produkálhat vesebetegség is. Jobb oldalon lett kinyitva, de sajnos egyik dokinak sem volt elég hosszú a keze, hogy elérjen oda, ahova kéne. Nagyobb lyukat vágtak, így már elértek ezt-azt. De mivel nem igazán jutottak egyről a kettőre, a bal oldalt is ki kellett nyitni. Onnan sem volt sokkal jobb az eredmény. Végül egyikük az egyik oldalról, másikuk a másik oldalról kereste, és végre sikerült rájönni a bajra. A gyomrok össze voltak tapadva egymással, meg a hasfallal is. Szét lettek választva, visszatéve a helyükre, aztán lehetett bezárni a két oldalt. Az egyik doki az egyik oldalt varrta, a másik a másikat. Jó volt nézni, hogy tök más technikát alkalmaznak, és mégis ugyanolyan gyorsan végeznek. Az egyikük szép lassan varrt, minél pontosabban, minél szebb legyen, nem kell sietni. A külső futó varrat is szép apró volt, kb 1 cm-es pelenkavarrat. A másik doki gyorsan varrt, olyan nem-érdekel-hogy-szép-lesz-e-csak-tarson-módon. A bajt megoldotta, de a végén csak illik bezárni az oldalát az állatnak. A külső varrat is elnagyolt, kb 1,5 cm-es. De amíg a belsők jól tartanak, addig a külsőnek sok szerepe nincs is. Egyszerre kezdték, és kb egyszerre is végeztek. Jó kis verseny. :)

A Luxemburg-Németország határhoz mentünk utána, két lóhoz. Az egyik egy hatalmas és kövér hidegvérű, a másik meg egy könnyű csontú, közepes póni. Szép kis páros. A doki meg a tulaj valami régi jó pajtások lehettek, mert nagyon elviccelődtek-bár én természetesen nem sokat értettem belőle. A póni kapott valami antibiotikumot, aztán átmentünk a szomszéd tehenekhez. 15-20 tejelő tehén, istálló nélkül a semmi közepén. A tulajok épp ott voltak fejni. Nagyon cuki farmocska, vagy nem tudom minek nevezzem. Biztos, hogy az ilyen családias helyeken rögtön észreveszik, ha valamin gond van az egyik tehénnel. És fogadni mernék, hogy nem a krotáliájukon lévő szám alapján ismerik meg őket, hanem mindegyiknek neve van.

Mikor azt hittem már vége a napnak, még meg kellett nézni egy beteg tehenet azon a farmon, ahol soha nincs senki. Csodával határos módon, a srác épp ott volt, és ráért segíteni. Volt egy kissrác is, gondolom az öccse, olyan 6-7 év körüli. A vasvillával játszott, aztán nekiállt az egyik elkülönítőt beszalmázni. Jobban ment neki, mint gondoltam volna. Igazi kis parasztgyerek.

Ez már tényleg az utolsó hely volt, hazafelé a doki kérdezte, hogy miért nem járok bicóval. Mondtam, h nem tudtam magammal hozni, és sajnálom is mert tök jó az út a szállás meg a rendelő között. Nincs nagy emelkedő, van végig bicikliút, meg hát az idő is tök szép. Aztán mondta, hogy az ő gyerekeinek van bringája, de nem használják, szóval ha szeretném, szívesen odaadja az egyiket. Környezet- és pénztárcakímélő, és ha rossz az idő, bármikor dönthetek úgy, hogy mégis kocsival megyek. Természetesen igent mondtam, szóval most van egy "saját" bringám, ami elég jól össze van rakva.

A bicikliút egy darabig a főút mellett megy, aztán át kell menni a patakon, és ott megy tovább, aztán autóút lesz belőle, de csak olyan egysávos, földek közötti út, ami természetesen tökéletesen sima is betonozott. 1-2 útkereszteződés van, de jól ki van táblázva, hogy merre kell menni. Csak nem ott visz be a faluba, ahol én szoktam bemenni-szóval reménykedtem benne, hogy megtalálom a házat, és nem kell a faluban kavarognom. Szerencsére már elég messziről megismertem a házat. Épp megállapítottam, hogy tök jó az út, néhány pici emelkedővel tűzdelve mindkét irányban, de nem kell belehalni-mikor odaértem a ház közvetlen közelébe. Az utolsó párszáz méter eléggé meredek lejtő. Ami persze nem volt gond, de holnap reggel nem lesz túl jó úgy indulni, hogy azon kell felküzdeni magam.

Itthon gyorsan kiugrottam a tehénsz@ros ruhákból, aztán megmelegítettem a tegnapról maradt husit. Kb 1,5 adagnyi maradt, de meglepő módon szinte nem is esett nehezemre megenni. Most meg itt ülök, és alig kapok levegőt, úgy tele vagyok. :) Jó éjszakát.