Mire keltem, a szállásadóm már elment suliba, szóval hagytam neki egy rövid köszönőlevelet. Ma is elsétáltam Helsinkiig, de ma már sok cuccom volt, az egész táskámat cipelnem kellett magammal. Még így is hamarabb értem oda a megállóba, mint tegnap, mert most nem nézelődtem.
Először elmentem bevásárolni mindenféle finnországi finomságot. Már jó előre kinéztem, hogy mit akarok venni (nyilván csak csokiról van szó...), csak nem vettem meg, mert egyrészt nem akartam egész héten cipelni, másrészt meg - és talán ez a főbb indok - biztos voltam benne, hogy ha korán megveszem, akkor meg is eszem az összeset... :)
Jól felpakoltam, aztán elmentem az egyetlen múzeumba, amiért hajlandó voltam fizetni, a Helsinki Természettudományi/Természettörténeti múzeumba. Bár megtaláltam a neten a letöltető hanganyagokat, audio idegenvezetést, lusta voltam letölteni. Pedig volt MP3 lejátszó is nálam, amire fel tudtam volna pakolni őket. Eléggé bántam, mert sok részén a kiállításoknak nem volt angol ismertetés, csak finn és svéd, és sajnos ez a két nyelv nem az erősségem. :)
Még így is, hogy sok részen csak végigszaladtam, több órát eltöltöttem a nézelődéssel. Nagyon fájtak a lábaim, de ha már kifizettem a belépőt, nem mehetek el úgy, hogy nem nézek mindent végig. :)
A mekiben ebédeztem, aztán mentem a reptérre. Még mindig csak Helsinkiben érvényes bérletem volt, és a reptér még mindig Vantaa-ban van, de próba szerencse alapon felszálltam, és kijutottam a reptérre. Igen, igen, ez a magyar mentalitás... :)
A becsekkolást egy automatánál intéztem, pár pillanat volt az egész. A biztonsági ellenőrzés itt villámgyorsan ment, nem kellett sorba állnom. Még bőven volt időm a beszállásig, de inkább csak ücsörögtem és olvasgattam, nem volt sem kedvem, sem energiám a boltokat járni.
Picit aggódtam, hogy túl nehéz, vagy túl nagy a táskám, jó fél órát töltöttem vele, hogy minél kisebbre összepakoljak mindent. Vastag pulcsit+kabátot a kézbe, szemeteket kidobálni, folyadékokat zárható zacsiba tenni, jegyet+útlevelet könnyen elérhető helyre tenni... Meg eldönteni, hogy ha véletlenül még ennek ellenére is nehéz/túl nagy a táska, akkor mit fogok kidobálni belőle, mi az amit a legkisebb gond otthagyni.
Bár Pestről indulva nem nagyon ellenőriztek, arra számítottam, hogy hazafelé komolyabban veszik a táska méreteket. Ehhez képest senki nem kérdezett semmit, előttem egy idősebb hölgy például két hatalmas kézipoggyásszal szállt be, és senki nem mondta, hogy ejnye-bejnye.
Az út elején keresztrejtvényt fejtettem, de aztán inkább aludtam picit. 9-kor szállt le a gépem, és 10 után nem sokkal már a nyugatinál voltam, csatlakoztam évfolyamtársaimhoz, akik épp teaházaztak. Szokásomhoz híven csak egy forrócsokit ittam. Nagyon jó volt az egy hét külföldön, de azért jó volt hazajönni is, a megszokott környezetbe, megszokott emberekhez.
Éjfélre értem haza, vacsiztam, aztán gyorsan nyomás az ágy. Végre a saját, kényelmes ágyamban alhattam. Jó érzés. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.