Folytatódik a baltikumi kaland, a következő állomás Vilnius.
A koliban jó kis kolis reggelit kaptunk. Volt rengeteg toastkenyér, vaj meg sok bödönnyi lekvár. Jah, és müzli meg tej. Nem egy svédasztalos étterem, de kaja. :)
Reggeli után újra beköltöztünk a buszba, és elindultunk Vilnius felé. A határ után nem sokkal megálltunk a "Keresztek hegyénél".
Elég komoly keresztény zarándokhely, pár éve a pápa is járt itt, sőt Sólyom László is állított keresztet. Bárki hozhat ide keresztet, és sokan jönnek ide esküvők, keresztelők alkalmával is. Amikor ott jártunk is épp volt egy esküvő(i fotózás).
Elképesztő, megbecsülhetetlen mennyiségű kereszt és olvasó van a helyen, 2006-ban 100.000 körülire tették a számukat, ez azóta nyilván csak nőtt. Pici utak vezetnek közöttük, és csak mentem, mentem, mintha soha nem lenne vége. Találtam egy légifelvételt a neten róla.
Sajnos előre nem tudtam, hogy ide jövünk, vagy hogy mi ez a hely, szóval nem készültem kereszttel. De találékony vagyok, azért gyorsan alkottam valamit.
A Keresztek hegye egy nagyon szép helyen van, a településtől 1-2 km-re, egy patakocska mellett. 
Még néhány kép az érdeklődőknek.
A buszon derült ki, hogy nem iratkoztam fel az extra kirándulásra, mert aludtam. És már le lett adva a létszám. A mellettem ülő lány hasonlóan járt. Szerencsére az idegenvezető ledumálta a szervezőkkel, és mi is mehetünk.
Ebédelni egy benzinkútnál álltunk meg, mellette volt kisbolt is, meg kebabos, mindenki talált magának ennivalót. Jó sokáig vártunk, mert buszt cseréltünk. Én végig aludtam az úton, szóval nekem nem tűnt fel, hogy a buszunk rosszalkodik. A váltó néha úgy döntött, hogy nem fog működni. Szerencsére az egyik csaj elkezdett hisztizni, és kaptunk új buszt. Amin nem volt elég ülőhely, 1-2 ember mindig a lépcsőn kellett, hogy üljön...
A buszcsere miatt elég későn értünk Vilniusba, már lassan sötétedni kezdett. A vilniusi idegenvezetés így elmaradt, illetve másnapra lett halasztva.
Itt már sokkal jobb szállásunk volt, kétágyas hotelszobákat kaptunk, én a magyar lánnyal lettem egybe osztva. Vicces volt, mert állandóan angolul kezdtünk egymáshoz beszélni, aztán másfél mondat után leesett, hogy magyarul is tökéletesen megértjük egymást. :)
Sokan elmentek a városba sétálni, de én inkább rápihentem az estére. A hotel előtt találkoztunk és egy közeli helyre mentünk bulizni. A szervezők programokkal is készültek, a beer-pong volt a legnépszerűbb. Eddig még csak az amerikai filmekben láttam a játékot, jó volt élőben is szurkolni. :)
A zene nem volt az igazi, pici táncolás után inkább visszamentem a szállásra lefeküdni.
A reggeli igazi svédasztalos kaja volt, szinte mindent megkóstoltam, amit lehetett. Annyira teleettem magam, hogy mozdulni is alig bírtam. Legszívesebben csak ledőltem volna, de indultunk végre városnézésre.
Hasonlóan indult az idegenvezetés, mint Rigában, egy kis országtörténelemmel kezdtünk a Székesegyház terén. 
Itt a téren több érdekesség is van, például a harangtorony...
...vagy a Balti lánc plakettje.
Nem messze innen egy másik téren van az Elnöki palota.
Az óváros már érdekesebb volt a sok kis szűk utcával.
Régen az utca két végét lezárták éjszakára, és egy katona járkált fel-alá, őrizve az alvók nyugalmát. Az utcafrontra csak kevés ablak nézett, azokat inkább az udvar felé építették, mert a katonát az utcafronti ablakok száma alapján kellett minden családnak arányosan fizetnie.
Mostanság már mindenféle ötletekkel próbálják feldobni az egyhangú falakat.
A kedvencem az irodalmárok utcája volt. Közel 200 művésznek van itt emlék állítva, akik bármilyen módon kötődnek Litvániához, Vilniushoz. A többség természetesen litván író, költő, de van, aki azért került fel a falra, mert járt itt, vagy csak egyszerűen megemlítette műveiben az országot. Még csak az sem kritérium, hogy mit írt. Az egyikük például egy elmaradott, pokol-közeli országként említi Litvániát pár mondat erejéig, és mégis kapott plakettet.
Vilniusban is remekelt az orosz filmipar.
Ez egy dél-amerikai film helyszíne akart lenni. Nem sokan jártak ott, aki meg igen, az nem nagyon jött vissza, szóval ez inkább csak elképzelt helyszín, mint ténylegesen lemásolt. Sötétbőrű színészeket is elég nehéz lett volna beszerezni, ezért inkább a helyieket festették feketére, így a komolynak szánt film inkább muris lett.
Még néhány kép az óvárosról.
A Szent Anna templom volt az utolsó látványosság, mielőtt elhagytuk Litvániát. Egy legenda szerint Napóleonnak annyira megtetszett a templom, hogy legszívesebben hazavitte volna Franciaországba. A történelem viszont cáfolja ezt, Napóleonnak egyáltalán nem jött be ez a fajta túldíszített építészet.
Vilnius egyik kerülete önálló köztársasággá kiáltotta ki magát 1997-ben, ez lett Užupis Köztársaság, azaz "köztársaság a folyó másik oldalán". Régen ez a kerület elég elhagyatott, veszélyes hely volt, ezért minden lakást olcsón meg lehetett venni. És ki vesz olcsó lakást? Igen, a művészek. Szóval szép lassan művészek kezdték belakni a területet, és egyszer csak úgy döntöttek, hogy önállósodnak. Az országnak csak néhány alapszabálya van:
Mosolyogj. Ne vezess gyorsan. Szeresd a művészeteket. Ne hajts a folyóba. Vagy ilyesmi.
Saját zászlójuk van.
Több magyarázatot is hallottam, hogy mit jelent ez a kéz, lyukkal a tenyerén. Az egyik szerint ha eltakarod a szemed, akkor is látsz. A másik -picit elvontabb- szerint pedig "szeretheted Uzupis-t, élhetsz Uzupis-ben, de Uzupis soha nem lehet a tiéd":
Van saját pénzük, himnuszuk, hadseregük. Miniszterelnökük és minisztereik. Igazából bárki lehet bárminek a minisztere.
Minden évben bolondok napján ünneplik a függetlenné válásukat, ekkor nagy buli van, aki be akar lépni az ország területére, az kap egy pecsétet az útlevelébe. Ezen a napon könnyedén lehet állampolgárságot igényelni.
Mint minden rendes országnak, nekik is van alkotmányuk, ami több nyelven ki van függesztve egy falra.
Sajnos magyarul (még) nincs. De ha lenne, az valami ilyesmi lenne, szabad fordításban (szabad ferdítésben):
- Mindenkinek joga van a Vilnia folyó mellett lakni, és a Vilnia folyónak joga van bárki mellett folyni.
- Mindenkinek joga van a forró vízhez, fűtéshez télen és tetőhöz a feje felett.
- Mindenkinek joga van meghalni, de nem kötelező.
- Mindenkinek joga van hibázni.
- Mindenkinek joga van egyedinek lenni.
- Mindenkinek joga van szeretni.
- Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne legyen szeretve, de ez nem szükségszerű.
- Mindenkinek joga van középszerűnek és ismeretlennek lenni.
- Mindenkinek joga van a henyéléshez.
- Mindenkinek joga van szeretni és gondjaiba venni egy macskát.
- Mindenkinek joga van gondoskodni egy kutyáról, amíg valamelyikük meg nem hal.
- A kutyának joga van kutyának lenni.
- A macskának nem kötelező szeretnie a gazdáját, de segítenie kell a szükségben.
- Néha mindenkinek joga van nem tudomást venni a kötelezettségeiről.
- Mindenkinek joga van kételkedni, de nem kötelező.
- Mindenkinek joga van boldognak lenni.
- Mindenkinek joga van boldogtalannak lenni.
- Mindenkinek joga van csendben maradni.
- Mindenkinek joga van a hithez.
- Senkinek sincs joga az erőszakhoz.
- Mindenkinek joga van méltányolni a a jelentéktelenségét.
- Senkinek nincs joga egy dizájnhoz az örökkévalóságig/örökkévalóságról?/
- Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megértsen valamit.
- Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne értsen semmit.
- Mindenkinek joga van bármilyen nemzetiségűnek lenni.
- Mindenkinek joga van megünnepelni vagy meg nem ünnepelni a születésnapját.
- Mindenkinek emlékezhetne a saját nevére.
- Mindenki megoszthatja, amit birtokol.
- Senki sem oszthatja meg, amit nem birtokol.
- Mindenkinek joga van testvérekhez és szülőkhöz.
- Bárki lehet független.
- Mindenki felelős a saját szabadságáért.
- Mindenkinek joga van sírni.
- Mindenkinek joga van félreértettnek lenni.
- Senkinek sincs joga a másikat bűnbe vinni.
- Mindenkinek joga van egyéniségnek lenni.
- Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne legyen joga.
- Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne féljen.
- Ne szenvedj vereséget.
- Ne támadj vissza.
- Ne add meg magad.
Az ország egyik szimbóluma az angyal a főtéren. 
Az angyal előtti kútból régen a függetlenség napján ingyen sör folyt. De már sajnos a kormány nem engedheti meg magának ezt a luxust, már csak víz jön.
Az egész kerületben lépten-nyomon műalkotásokba botlik az ember. Nem lehet nem észrevenni.
A rövid külföldi kirándulás után visszatértünk Vilniusba, Litvániába. Elég sok a bicikliút itt, de az autósok régen nem nagyon foglalkoztak vele. Mindenki a bicikliúton közlekedett, és parkolt. Az elnök elég könnyedén megoldotta a problémát.
Mivel ez az esemény már évekkel ezelőtt volt, az autósok kezdenek felejteni. Ekkor jöttek a matricák: "ne akarjátok, hogy megint hozzam a tankot".
A délutáni kirándulásig még volt egy kis szabadidőnk, páran beültünk egy kellemes kis étterembe. Én levest ettem, meg csokis sütit. A süti annyira isteni volt, hogy majdnem elfelejtettem lefotózni. Pedig ha nem fotózol le egy kaját, az olyan, mintha meg sem etted volna (*az internetező tinik 99%-a szerint).
Forró csokis-meggyes süti, hideg fagyival tálalva. És a csokiöntetet sem spórolták le róla.
Az étterem gerendái tele voltak mindenféle országok pénzeivel, és több 200, 500, 1000 Ft-ost is láttam. Aki elég szemfüles talán maga is kiszúrhat párat.
Az ebéd sajnos hosszúra nyúlt, nem volt már idő a városban sétálgatni, mert indultunk a kb 30 km-re lévő Trakai-ba. Régen ez volt a nagyhercegség központja, mára is megmaradt nagy látványosságnak. Állandóan tele van turistákkal, és hétvégente 20-30 esküvőt és esküvői fotózást tartanak itt. Természetesen ahol turisták vannak, ott árusokból és kajáldákból sincs hiány. A kedvenc pincérjeimet le is fényképeztem.
Maga a város nagyon érdekes házakkal van tele, egy keletről betelepített zsidó közösség él itt, a karaiták.
A látványosság, amiért tulajdonképpen érdemes idejönni, az Trakai vára. A vár egy szigetre épült, és mint szinte minden épület errefelé a századok során többször le lett rombolva és újra lett építve.
Mint minden régi helyen, itt is sok-sok legenda hallható. A kedvencem az, hogy régen a tó soha nem fagyott be, így a támadók még télen sem tudták bevenni. A vár lakói szerint ez hitüknek (vagy épp hitetlenségüknek) volt köszönhető. Volt egy szokásuk: ellenségeiket lefejezték, és fejüket a tóba dobták. Amikor már elfogytak a fejek, a bentiek elkezdtek aggódni, hogy a tó megharagszik, és befagy. Valamit ki kellett találniuk, a megoldás az lett, hogy kőfejeket kezdtek bedobálni. Ez a fura hagyomány valamiért azóta is él, a helyiek rendszeresen mutatnak be "áldozatot" a tónak.
A várba ma már egy hídon lehet bemenni, bentről pont olyan, mint amilyenre számít az ember.
Van egy kis rész kínzóeszközökkel...
Maga a vár engem viszonylag hidegen hagyott, hamar végigszaladtam a termeken, és inkább mentem a tó körül sétálgatni, lézengeni. A tavon lehet csónakázni, nyáron még vitorlásversenyeket is tartanak itt, meg evezős táborokat.
A sok sétától kipurcantam, délután megint nem volt energiám a várost felfedezni, inkább csak pihentem. Bár hogy őszinte legyek, nem is nagyon éreztem, hogy annyira érdekelne milyen látnivaló van még. Csak később tudtam meg, hogy van pár hegy(nek hívott dombocska), ahonnan elég szép a kilátás. Páran olyan mázlisták voltak, hogy pont sikerült látniuk a napnyugtát onnan. Én majd megnézem, ha legközelebb megyek. :)
Este busszal mentünk a buliba, de haza egyedül kellett eljutnunk. Csak 45 perc gyalog, semmi extra... Valami nagyon speckó helyre mentünk, belépéskor mindenkinek megnézték a személyijét, még akkor is, ha tutira látszott, hogy elmúlt 18. A fiúkat meg is tapizták, zsebeket átnézték, és a lányok pici táskájába is belenéztek. Eléggé megijedtem, mert nálam volt vagy fél liter pia, és nem akartam, hogy elvegyék. Eddig a kis táskámban bárhová be tudtam vinni, senki nem gondolta, hogy belefér egy üveg. De itt tényleg mindent átnéztek. Végül arra jutottam, hogy a pólómba teszem, olyan helyre, ahol nem tapizhatnak. És sikerült bejutnom. Még egy pontot jóváírhatok magamnak a képzeletbeli "Noémi:biztonsági őr" kijelzőn.
A buli elég gyéren indult, de arra gondoltam, hogy némi alkohollal kompenzálható a dolog, és igazam lett, végül nagyon jó lett a zene, hajnali fél ötig roptuk. Nagyon komoly fények voltak, meg habgép, sőt, táncos lányok is a színpadon.
Reggelizni másnap viszonylag nehezen keltem fel, de tudtam, hogy ha kihagyom az evést, annak nem lesz jó vége. Jól teleettem magam, összerakodtam a táskámban és még mindig alhattam 2 órát.
Délben indultunk, az út Tartuig 6-7 óra, de mivel többször megálltunk, csak későn értünk a városba. A "megállunk 15 percre nyújtózkodni" mindig legalább egy órás pihenőt jelentett. De erre számítani lehetett egy 70 fős busznál...
Tartuban nagyon hideg volt, majdnem megfagytam mire visszaértem a koliba. Mi lesz itt télen?!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.